Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Balatonföldvár

Lőrincz Tamás Ingatlan

Eladta az állam Balatonföldvár egyik legértékesebb területét, ahol „magas minőségű” lakóingatlan épül majd teniszpályával

Több mint 1,3 milliárd forintot kellett fizetni azért a két helyrajzi számon lévő balatonföldvári ingatlanért, amelyet a magyar állam árverés útján értékesített tavaly ősszel – derült ki az ügylet adásvételi szerződéséből. Az egyik új tulajdonos Mikesy Álmos lett, aki a Gránit Alapkezelő Zrt. elnök-vezérigazgatója is, de állítása szerint a Tiborcz Istvánhoz is köthető alapkezelőnek semmi köze sem lesz a beruházáshoz. A HVG információi szerint az egykori szálloda területére lakóingatlanokat terveznek.

hvg.hu Vállalkozás

Engedély nélkül épül kikötő a balatonföldváriak kedvenc strandján, hiába tiltakoznak a helyiek

A balatonföldvári Nyugati Strand átalakítása a helyiek ellenkezése és több bírósági döntés ellenére is folytatódik. A kedvelt fürdőhely helyén épülő kikötő, amely a Kúria döntése szerint alkotmányellenes, tovább mélyíti az ellentétet a beruházók és a lakosság között, miközben a helyiek a Balaton környezeti kárainak súlyosbodása miatt is aggódnak.

1 2 3
Megtalálták a múlt heti washingtoni légi katasztrófa valamennyi áldozatának holttestét

Megtalálták a múlt heti washingtoni légi katasztrófa valamennyi áldozatának holttestét

Az online ügyintézés átalakításával készül a Magyar Államkincstár, annyira sokan kapnak kamatot az állampapírjaik után

Az online ügyintézés átalakításával készül a Magyar Államkincstár, annyira sokan kapnak kamatot az állampapírjaik után

Egy Auschwitzba látogató tinédzser megoldott egy több mint 80 éves családi rejtélyt

Egy Auschwitzba látogató tinédzser megoldott egy több mint 80 éves családi rejtélyt

A Mohu elárulta, a hét mely napjain érdemes palackvisszaváltással próbálkozni

A Mohu elárulta, a hét mely napjain érdemes palackvisszaváltással próbálkozni

Eltemették Keleti Ágnest – fotók

Eltemették Keleti Ágnest – fotók

Tíz év alatt sikerült egyre távolabb sodródni az euró bevezetésétől

Tíz év alatt sikerült egyre távolabb sodródni az euró bevezetésétől

A világon először végeztek a születése közben nyitott szívműtétet egy kisbabán

A világon először végeztek a születése közben nyitott szívműtétet egy kisbabán

Kézilabda-vb: Simán nyert és már középdöntős a magyar válogatott

Kézilabda-vb: Simán nyert és már középdöntős a magyar válogatott

Kocsis Máté Pressmannek: „Ön egy bosszúálló, kisstílű fazon, csak egy liberális politikai aktivista”

Kocsis Máté Pressmannek: „Ön egy bosszúálló, kisstílű fazon, csak egy liberális politikai aktivista”

A címlapról ajánljuk