Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Antenna Hungária Zrt.

Tiszai Balázs Gazdaság

Versenytorzító hagyományt folytat a kormány a nemzetstratégiai jelentőségű Vodafone-felvásárlással

Közel egy évtizede teremtette meg magának a lehetőséget az Orbán-kabinet arra, hogy közérdekre hivatkozva nemzetstratégiai jelentőségűvé minősítsen át sok milliárd forint értékű céges tranzakciókat, kizárva így az ügyletek vizsgálatából a Gazdasági Versenyhivatalt. A miniszterelnök az évek során rengeteg területen intézkedett így – felidézzük a legemlékezetesebb GVH-elpöcköléseket.

hvg.hu Tech

Hivatalos: a magyar állam bevásárolta magát a Telenorba

A PPF Csoport és az Antenna Hungária közös, csütörtöki bejelentése szerint az állami tulajdonban lévő műsorterjesztő és telekommunikációs vállalat megvásárolta a Telenor Magyarország 25 százalékát.

MTI Tech

Még szívhatják a fogukat a MinDig TV-sek

Az ónos eső miatt bedöglött hálózatok közül a UPC-é már működik, az Antenna Hungáriánál azonban még vannak gondok. Kimaradás van a Gerecse és a Nagy-Hideg-hegy körzetében a MinDig TV és MinDig TV Extra adásában. A Vodafone szolgáltatásával is vannak még gondok itt-ott.

1 2
Áttörés történt a tűzszüneti tárgyalásokon, karnyújtásnyira a megállapodás Izrael és a Hamász között

Áttörés történt a tűzszüneti tárgyalásokon, karnyújtásnyira a megállapodás Izrael és a Hamász között

Átlátszó: Ki kell adnia a kínai szervezetekkel kötött szerződéseit az MTVA-nak

Átlátszó: Ki kell adnia a kínai szervezetekkel kötött szerződéseit az MTVA-nak

TikTok-videókban nagyot megy, szóval tisztázzuk: valóban beszélgetni akarnak velünk a kutyák?

TikTok-videókban nagyot megy, szóval tisztázzuk: valóban beszélgetni akarnak velünk a kutyák?

21 millió forintos morcos új Dacia tűnt fel a színen

21 millió forintos morcos új Dacia tűnt fel a színen

Elmozdult a Föld mágneses északi pólusa, fontos frissítés jön a GPS-ekhez

Elmozdult a Föld mágneses északi pólusa, fontos frissítés jön a GPS-ekhez

Majka az új daláról: Nem kívánok politikai oldalakhoz sorolni, elsősorban a szórakoztatásra született

Majka az új daláról: Nem kívánok politikai oldalakhoz sorolni, elsősorban a szórakoztatásra született

The Times: 15 éve nem fenyegette senki Orbán hatalmát annyira, mint Magyar Péter

The Times: 15 éve nem fenyegette senki Orbán hatalmát annyira, mint Magyar Péter

Az észak-koreai hackerek is elkezdték használni a ChatGPT-t, de lecsaptak rájuk

Az észak-koreai hackerek is elkezdték használni a ChatGPT-t, de lecsaptak rájuk

Ha nem is nő a gazdaság, az ingatlanárak emelkedését ez nem fogja vissza

Ha nem is nő a gazdaság, az ingatlanárak emelkedését ez nem fogja vissza

A címlapról ajánljuk