Évtizedeken át a Frankfurti Nemzetközi Autószalon volt Németország legnagyobb autókiállítása. Kétévente rendezték meg, a köztes években pedig a Párizsi Autószalon jelentette a legnagyobb őszi európai autóipari rendezvényt.
A német újraegyesítés előtt a német Autóipari Szövetség (VDA) székhelye is Frankfurt volt, emiatt is szoros volt a kötődés a városhoz. A Messe Frankfurt kiállítóközponttal kötött szerződés azonban lejárt, a vásár szervezői pedig új helyszínt kerestek.
A VDA el is akart szakadni a jelenlegi struktúrától, mondván, mára inkább mobilitási koncepciók készülnek, mint pusztán autók, amelyeket szintén be kellene mutatnia egy ilyen rendezvénynek. A VDA most jelentette be a döntését, amely szerint a kiállítás 2021-ben már Münchenben lesz. Az időpontja nem változik, szeptember végén kezdődik.
A frankfurti show, amely IAA (International Automobile Exhibition) néven is ismert volt, az elmúlt évben komoly visszaesést könyvelt el, leginkább a kiállítók számában. A legnagyobb cégek maradtak távol, köztük olyan, igazán a látogatói tömegeket vonzó márkák, mint a Ferrari.
Mindeközben a látogatói számban is komoly csökkenés következett be, nagyjából 30 százalékos, igaz, ez még mindig 560 ezer jegyvásárlót jelentett.
Utoljára 1940 és 1946 között fordult elő, hogy nem rendezték meg az autós szakma rangos svájci összejövetelét.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.