Teljes szélességében lezárták a 6-os főutat hétfő reggel Kakasd közelében, ahol egy gépkocsi kisteherautóval ütközött – közölte a katasztrófavédelem.
A közlemény szerint a két jármű a Tolna megyei Kakasd és Szekszárd között karambolozott.
Teljesen lezárták a 6-os utat.
Teljes szélességében lezárták a 6-os főutat hétfő reggel Kakasd közelében, ahol egy gépkocsi kisteherautóval ütközött – közölte a katasztrófavédelem.
A közlemény szerint a két jármű a Tolna megyei Kakasd és Szekszárd között karambolozott.
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.