Máté Alexandra közölte, hogy a műszaki mentés és a helyszínelés befejeződött, újra járható a 8-as főút Bándnál.
A 64-es kilométernél történt balesetben két személygépkocsi ütközött, négy felnőtt és egy gyerek sérült meg.
Megszűnt útlezárás a 8-as főúton Bándnál, ahol egy balesetben öten sérültek meg vasárnap délután - mondta a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes sajtószóvivője.
Máté Alexandra közölte, hogy a műszaki mentés és a helyszínelés befejeződött, újra járható a 8-as főút Bándnál.
A 64-es kilométernél történt balesetben két személygépkocsi ütközött, négy felnőtt és egy gyerek sérült meg.
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.