Személyi sérülés nem történt, a 17 utas és a buszvezető időben el tudta hagyni a járművet.
A külföldi rendszámú busz oltásában kecskeméti és kiskunfélegyházi tűzoltók vettek részt – tette hozzá.
Kigyulladt egy emeletes busz az M5-ös autópálya Szeged felé tartó oldalán, Kistelek közelében hétfő hajnalban, ezért teljes útzár volt az érintett szakaszon – közölte a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
Személyi sérülés nem történt, a 17 utas és a buszvezető időben el tudta hagyni a járművet.
A külföldi rendszámú busz oltásában kecskeméti és kiskunfélegyházi tűzoltók vettek részt – tette hozzá.
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.