Az önkormányzati testület elfogadta a tervezetet, amely nyomán első lépcsőben október 1-jétől a Kerepesi út- Fehér út- Gyakorló utca- Hatház utca által határolt területen, munkanapokon reggel 8 és este 6 óra között fizetős lesz a parkolás – írta az ittlakunk.hu.
A parkolás üzemeltetője a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt, aki augusztus végén ügyfélszolgálati irodát fog nyitni a Gépmadár utca 2-8. szám alatt.
Fizetős lesz a parkolás Kőbányán is
Tavaly óta téma a fizetős parkolás bevezetése a kerületben, idén októbertől el is indul.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.