Ebben az útban rengeteg energia van, sok politikus elmondta már, hogy a "mi időnkben biztosan lesz új 4-es út", de most megvan rá a pénz, és ennek a szakasznak meg kell valósulni 2016-ig - fogalmazott a polgármester. Ez a fejlesztés egyben azt is jelenti, hogy meglesz a városi körgyűrű, és a tranzitforgalomban résztvevők kikerülhetik Szolnokot - tette hozzá.Szalay Ferenc jelezte, hogy nagy előrelépés a kínai citromsavgyár szolnoki megépítése. Ez a gyár 400 embernek ad majd munkát, és mindazoknak a mezőgazdasági termelőknek, akik alapanyagként az évi 120 ezer tonna kukoricát megtermelik - mondta.A turisztikai vonzerővel járó beruházások közül a Reptár nevű projektet emelte ki. Ennek a keretében a Szolnoki Helikopter Bázison lévő repülőmúzeum gépeit költöztetik új helyre, az Indóház útra. A kiállítóhelyet látványos technikai elemekkel, így például interaktív eszközökkel szerelik fel, és ezzel együtt az elhanyagolt terület teljes átépítése is megtörténik - jegyezte meg.
Idén kezdődik az M4-es építése
Évtizedes adósság törlesztéseként várhatóan ebben az évben megkezdődik az M4-es autópálya Abony és Fegyvernek közötti szakaszának építése, lényegesen javítva ezzel Szolnok és térsége közúti közlekedésének színvonalát - jelentette ki Szalay Ferenc fideszes polgármester, országgyűlési képviselő a települést érintő fejlesztési tervekről a város vállalkozóinak Hozam Klubjában szerdán tartott előadásában.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.