A kutatók szerint az a tény, hogy a dolgozók egyre jobban félnek a munkahelyük elvesztésétől, önmagában nem okolható a romló helyzetért. Azoknál a cégeknél ugyanis, ahol a vezetés próbál tenni valamit a feszültség csökkentéséért, odafigyel a munkavállalók közérzetére, a stressz mértéke és a hiányzások száma jóval alacsonyabb, ráadásul hatékonyabban működnek.
Ha a főnök nem segít, nagy károkat okoz a munkahelyi stressz
40 százalékkal nőtt a munkahelyi stressz a válság kezdete óta - legalábbis ezt mutatta ki a Nottingham-i egyetem kutatása. A stresszből adódó konfliktusok minden negyedik munkavállalót érintenek Nagy Britanniában. A stresszre visszavezethető okok miatt 2005 óta negyedével emelkedett a hiányzások száma - írja a themostwanted.blog.hu.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.