A munkavállalói oldal és a munkaadói oldal is hangsúlyozta, hogy a pénteki tárgyaláson közeledtek az álláspontok mindhárom témában - minimálbér, szakmunkás bérminimum, bérajánlás -, azonban arról, hogy mik a konkrét javaslatok, nem kívántak beszélni.
Csizmár Gábor, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára indítványozta, hogy még pénteken folytassák a tárgyalást, keressenek kompromisszumot, mert - mint elmondta - nincsenek nagy távolságok az oldalak álláspontjai között. A munkavállalói oldal viszont egyetértett a munkaadók javaslatával, így december elsejére tűzték ki a következő plenáris ülést.
Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke, a munkavállalói oldal elnöke elmondta: bár közeledtek az álláspontok, mégis most van az a lélektani pillanat, amikor kell néhány nap arra, hogy újra átgondolják a javaslatokat és utána térjenek vissza a tárgyalóasztalhoz.
Az OÉT-en szeptember 8-án kezdődtek el a bértárgyalások a szociális partnerek között. A minimálbér összege jelenleg 71 500, a szakmunkás minimálbéré pedig 87 500 forint. A munkavállalók a legutóbbi - november 20-i - plenáris ülésen azt javasolták, hogy a 2010. évi minimálbér 76 ezer forintra nőjön a jelenlegi 71 500 forintról, és a szakmunkás bérminimum tekintetében is hajlandóak eltérni korábbi javaslatuktól.
OÉT: nincs megállapodás a bérekről
A várakozásokkal ellentétben nem született megállapodás a bérekről az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) plenáris ülésén pénteken Budapesten. A következő tárgyalás december elsején lesz.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.