Anna Nyberg, a Karolinska Intézet közegészségügyi tanszékén készült doktori tézise nagyobb feltűnést keltett az orvosi szakirodalomban, mint több Nobel-díjas. Csaknem 20 ezer svéd, finn, német, lengyel és olasz gyári munkás, irodai beosztott, gépkezelő és más dolgozó adatait gyűjtötte össze és elemezte. A vizsgált munkahelyek között voltak gyárak a Stockholm melletti területről, svéd-, lengyel és olasz szállodák alkalmazottai, német irodai és üzemi munkások. Öt vizsgálatban kérdezték a beosztottakat, milyennek tartják főnökük vezetési stílusát, módszereit, mennyire vélik biztonságosnak ilyen munkahelyen az állásukat, beosztásukat.
A kutatók följegyezték a beosztottak véleményét arról, hogy a munkahelyi vezető példája mennyire viszi jó irányba az ott dolgozók tevékenységét, a főnök mennyire segítőkész, jó szándékú, vagy éppen az ellenkezője: diktatórikus, következetlen vagy távolságtartó. Azt is összegyűjtötték, hogy a munkahelyen milyen volt a betegek aránya, milyen betegség miatt voltak rendszeresen távol a beosztottak, sőt egyik vizsgálatban az adott munkahelyről távozás után még tíz évig figyelték az egészségügyi helyzet alakulását.
Kiderült, hogy azok a férfiak, akik Stockholmban és környékén rossz főnök miatt rosszul érezték magukat a munkahelyükön, 25 százalékkal gyakrabban kaptak tíz év alatt szívinfarktust, mint azok, akik úgy érezték: munkahelyi vezetőjük megértő volt, kedvesen segítette őket munkájukban. Egy másik nagy irodában is azt észlelték, hogy jó vezetés mellett kevesebben hiányoztak, a beosztottak ritkábban kerültek betegállományba, mint ellenkező esetben. A lengyel vagy olasz szállodai vezetés általában rosszabb benyomást keltett a beosztottakban, mint a svéd, és ezt az egyes munkahelyeken dolgozók egészségügyi állapota is tükrözte.
Milyen hatással van a rossz főnök a dolgozók egészségére?
Minél rosszabb a munkahelyi vezetés, annál többet betegeskednek a beosztottak -állapította meg egy svéd kutató.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.