A spanyol rendőrség által őrizetbe vett férfi egy audiovizuális szolgáltatásokkal foglalkozó barcelonai cég részlegvezetője volt. A gyanú szerint hat kolumbiait szerződtetett - köztük bérgyilkosokat is -, hogy intézzék el főnökét. A kolumbiai csapat megtervezte és végrehajtotta a gyilkosságot, a cégvezetőt február 9-én lelőtték.
Feltételezések szerint a megbízó azért ölette meg főnökét, mert tudomására jutott, hogy az a recesszió miatt átszervezésre készül, és ő elveszítené munkáját - írta az El Pais. A rendőrség a férfit és a testvérét is őrizetbe vette, aki szintén tudott a gyilkosságról.
Spanyolországban egyre több a munkahelyi lövöldözés és az erőszak a recesszió, a munkanélküliségtől való félelem miatt. Egy spanyol építész a közelmúltban túszul ejtette azt az építési vállalkozót, aki tartozását akarta behajtani rajta.
Megölette főnökét, hogy ne veszítse el állását
A spanyol rendőrség letartóztatott egy férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy bérgyilkost fogadott, és megölette főnökét. A férfi azért szánta magát erre a kétségbeesett lépésre, mert félt, hogy elveszíti állását - írta az El Pais című spanyol napilap kedden.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.