szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Három évezredre mumifikáltatta magát egy brit férfi, aki halálos tüdőrákkal küzdött. Alan Billis idén januárban hunyt el 61 évesen. Testét egy olyan tudós irányításával balzsamozták be, aki már húsz éve tanulmányozza az ókori egyiptomiak múmiakészítésének titkos módszereit.

A műveletről dokumentumfilmet készített egy brit tévécsatorna, amely mindehhez hirdetésben keresett vállalkozó kedvű "szereplőt". Billis így került a kamerák középpontjába. Mint mondta: emberek már régóta hagyományozzák testüket a tudományra, és kísérletezés nélkül nem lehetne újat produkálni. Egyetlen bánata az volt, hogy nem láthatja majd a róla készült filmet, de remélte: unokáinak bepillantást enged mindezzel személyiségébe.

"Valószínű, hogy az iskolában eldicsekednek azzal, hogy nagyapám egy fáraó" - tette hozzá.

A balzsamozást Stephen Buckley archeológus vegyész végezte, három hónapig dolgozott. Annyira biztos a dolgában, hogy akár "garanciát" is adna arra: Billis 5011-ben ugyanolyan jól fog kinézni, mint a legjobb karban lévő ókori egyiptomi múmia ma, 3 ezer évvel a halála után.

A dokumentumfilmet október 24-én este 9-től adja a Channel 4 tévécsatorna – írta a The Daily Telegraph című brit lap.

Több ezer magyar munkalehetőséget kínálnak egy Fülöp-szigeteki állásbörzén

Több ezer magyar munkalehetőséget kínálnak egy Fülöp-szigeteki állásbörzén

V6-tal támad az új Audi RS5 a 4 hengeres Mercedes-AMG C 63-ra

V6-tal támad az új Audi RS5 a 4 hengeres Mercedes-AMG C 63-ra

Egyre kisebb a növények étvágya, és ez óriási baj

Egyre kisebb a növények étvágya, és ez óriási baj

Több százezren tüntettek Berlinben a CDU és az AfD együttműködése ellen

Több százezren tüntettek Berlinben a CDU és az AfD együttműködése ellen