Egy furcsa szavazás margójára: a hattyúdalukban ott van a NER ellenzékének teljes 16 éve

Na, ilyenkor kellene jó újságíróként megkérdezni az érintett feleket. Én mégsem teszem, és komoly okom van rá. Vélemény.

A történet röviden: három ex-LMP-s, ma független képviselő is igennel szavazott a Fidesz Ukrajna elleni hazug, félrevezető, békétlenséget szító országgyűlési határozati javaslatára. Ez az a dokumentum, amely egyszer majd az iskolai tananyag része lesz annak illusztrálására, milyen dicstelen szerepet játszott hazánk 2026 március idusán az Oroszország által leigázni szándékozott Ukrajna elleni támadások idején.

Nincs mit csodálkozni azon, hogy az Orbán Viktor által az államkincstárból kiutalt kegyelemkenyeren tengődő, önállóságuktól teljesen megfosztott kormánypárti képviselők a nevüket adták az „Ukrajna uniós tagságának, háborús támogatásának és az Európai Unió katonai szövetséggé alakításának, valamint a tagállamok szuverenitását veszélyeztető törekvések elutasításáról” fantázianévvel benyújtott határozati javaslathoz. De

jegyezzük meg a 132 »bátor emberé« mellett az egykor szebb időket megélt, ma már frakció nélküli LMP három képviselőjének a nevét is, akik még a történelem süllyesztőjében való eltűnésük előtt fontosnak érezték az igen gomb megnyomásával nevüket bevésni a magyar történelem legsötétebb lapjaira.

Hozzászólások
hvg, weeklyissue-bio-latest, WeeklyIssue with id: latest does not exist.