A horvátok is aggódnak Jellinek letartóztatása miatt
Igen jelentős horvát tengerparti ingatlanvagyonnal bír a 30 napra előzetesben lévő Jellinek Dániel. Már a horvát sajtó is arról cikkezik, hogy vesztegetési ügybe keveredett.
Igen jelentős horvát tengerparti ingatlanvagyonnal bír a 30 napra előzetesben lévő Jellinek Dániel. Már a horvát sajtó is arról cikkezik, hogy vesztegetési ügybe keveredett.
Megpróbál a kormány véget vetni Mészáros Lőrincék autópálya-koncessziójának, letartóztatták Szivek Norbertet és Jellinek Dánielt, és megemelték a dohánytermékek adóját, miközben bevezették a dízelautók tankolásának támogatását. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.
Megnéztük, hogyan változott az ARC kiállítás hangulata a NER után, mely plakátok a látogatók kedvencei, és milyen témák kerülhetnek előtérbe a jövőben.
Magyarországon kiderült, hogy egy autoriter kormány könnyen ellenőrzése alá tudja vonni az oktatást és a tudományt, ugyanakkor az is látszik, milyen nehéz felszámolni az így okozott károkat.
hvg360
Itt az elixír, amely erőt ad az igazi rendszerváltáshoz.
HVG
Az oktatáskutató szerint nagyon erős kézi irányítás zajlik a miniszterelnöki hivatalból.
HVG
Ha valaki igazán sokat vesztett a Tisza győzelmével, azok a holdudvar tagjai, a kézből etetett „szakértők” és propagandisták hada.
Kreatív módszerekkel és buldózerrel is nekiment már Magyar Péter a NER vagyonának. Legalább 1000 milliárd forint vagyon és több tízezermilliárd forintnyi pénzáramlás sorsáról van szó.
A település vezetése szerint az önkormányzatnak nincs hatásköre fellépni a szabálytalan építkezésekkel szemben.
HVG
Minél nagyobbat képzel el valaki, építészként annál jobban tudok érvényesülni – állítja Hatvanpuszta tervezője, a nemrég Orbán Viktorral Szerbiában csevapozó Taraczky Dániel, aki megerősített olyan részleteket, amiket a HVG cikksorozata tárt fel az épületekről. Az építész reagált a kamarai eltiltásra, de elmesélte azt is, hogyan ívelt fel a karrierje, és mit csinál most, a NER bukása után.
Egy fideszes szabálynak köszönhetően a Tisza-kormány stratégiai jelentőségűvé minősíthetné a Bayer Construct csődjét, amivel elővásárlási joghoz juthatna a majdani felszámolásban.
A Nemzeti Filmintézet Andy Vajna halála után váratlanul elutasított egy forgatókönyvet – aztán hamarosan készült egy a kormány kedvenc producerével, nagyon hasonló témával. De olyan is volt, hogy Káel Csaba azt se tudta, mire adott már pénzt és mit utasított el: ilyesmikről beszélgettek az előző rendszerek kegyvesztett filmesei egy fesztiválon. Ott voltunk.
Nem érte el a kivonulás tűréshatárát a Magyarországon fióktelepként működő holland ING Bank számára az orbáni rendszer demokráciahiánya, de szigorítottak a hitelezési feltételeken. A Tisza-kormánytól stabilitást és a zöldátállás támogatását várja Bogdán Krisztina vezérigazgató, aki szerint úgy kell kezelni a NER-es cégeket, hogy az a lehető legkevesebb tovagyűrűző kárt okozza.
Közelgő budapesti koncertje előtt adott interjút a Süddeutsche Zeitungnak a zongoraművész.
HVG
A Tisza Párthoz semmi köze nincs – mondta a HVG-nek Sárvári Nicholas, a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal egyik versenyben maradt elnökjelöltje. Arról is beszélt, hogy a cégvilágban milyen vagyonvisszaszerzési munkát végzett, de mint mondta, olyan ügyet nem vállalt a NER idején, ami szembement a magyar állammal. (Frissítés: az igazságügyi bizottság csütörtök reggel jelentette be, hogy Unger Anna elnökjelöltet javasolja a parlament pénteki szavazására.)
„Szerettem volna valamit mondani arról, mi van az én nemzedékemmel, mi ez a fura elveszettség” – mondja Olasz Renátó színész, rendező részben önéletrajzi alkotásáról, a Minden csillagról. Mitől érzik magukat elveszettnek a mai harmincasok? Mit tanult Olasz Renátó mesterétől, Tarr Bélától? Hogyan készített no-budget filmet, és bízik-e a filmes rendszerváltásban?
Túl vagyunk az aszály miatti krízis újabb körén; átvilágítják a 4iG minden állami szerződését, vizsgálják, szabálytalanul költött-e állami támogatást az FTC. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.
Fájdalmat már okozott az új kormány a Fideszhez közeli vállalatoknak, de végérvényesen még egyik sem roppant bele a felmondott szerződésekbe vagy a jogsértések gyanúja miatti eljárásokba.
A HVG gazdasági összefoglalójában még vélhetően jó ideig megmaradnak az orbáni időszak egykori kedvencei. De azért persze nem csak velük foglalkoztunk a héten: volt sok szó Paksról, aszályról, utazásokról, oroszokról is.
A teljesen észszerűtlen ingatlanvásárlási láz, amiről a HVG tudomást szerzett, előkelő helyet foglalhat el a NER számos közpénzfaló projektje között. Átböngésztük a dokumentumot, amely az elmúlt években a határon túl vásárolt – zömében romos – ingatlanok felújítási költségeit és jogi anomáliáit is tartalmazza. Kiderült, hogy 25 szálloda épült volna. Az adásvételekben érintett kekva cégei igen jelentős tőketartalékkal rendelkeznek.