Szergej Sojgu menesztése kapcsán két nagy kérdés merül fel. Az egyik: mit tud az utód letenni az asztalra. A másikra viszont már megvan a válasz: Nyikolaj Patrusev, akit idáig az ország második legerősebb emberének tartottak, sőt még azt sem zárták ki, hogy idővel ő lesz az elnök utódja, a használhatatlanná vált hadihajók pótlásáért felel majd a legfelső vezetésen belül. Vagyis a jelek szerint félreállították – mutat rá Samantha de Bendern, a brit Külügyi Intézet, a Chatham House munkatársa a Guardianben megjelent kommentárban.
Putyin azért forgatta fel a katonai vezetést, mert iszonyúan fél a vetélytársaktól, írja egy brit külügyi szakértő
Putyin semmiképpen sem szeretne egy Prigozsinéhoz hasonló újabb lázadást, többek közt ezt nevezi meg az orosz elitben végrehajtott változtatások okaként a brit Guardian vendégszerzője.
Olvastad már?
12 vállalást tesz a HVG a választásokra: támogatásoddal mindenki előtt megnyitjuk híreinket a kampányban
Ha látszanak a számok, „élménnyé” válik a spórolás – évi 100-200 ezer forint maradhat a zsebben okos lakásokosítás után
Adna az EU egy halom pénzt a zöldátállásra, de emelni kellene a gázárat. Van olyan kormány, amely ebbe belemegy?
Egészen váratlan dolog lehetett a „fekete halál” kiindulópontja, ami után sorra dőltek a dominók
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.