A választás nem a Facebookon fog eldőlni, hanem az ajtók előtt – állítja Jakab Péter. A Jobbik miniszterelnök-jelöltje szerint lehet Budapestről okoskodni, de ha egy vidéki jelölt helyben nem elég beágyazott, akkor nem is fog nyerni a választáson. Az interjúban Jakab Péter reagált Vona Gábor kritikáira, Bihari Ádám pedig azt is megkérdezte, hogy van-e olyan korábbi kijelentése, ami miatt elnézést kérne. Emellett az is kiderül, hogy számít-e a cigányság szavazataira.
Élesben Jakab Péterrel: Gyurcsány Ferenc is változhat
Jakab Péter, a Jobbik miniszterelnök-jelöltje 2006-ban még Gyurcsány Ferenc ellen tüntetett, de a hvg360-nak adott interjúban most azt mondja, a DK elnökének is meg kell adni a változás lehetőségét. Karácsony Gergelyt jó harcosnak nevezte, de ambícióit nem ismeri, saját, nyersnek tartott stílusáról pedig úgy fogalmazott, nem játssza meg magát, ő ilyen.
Olvastad már?
12 vállalást tesz a HVG a választásokra: támogatásoddal mindenki előtt megnyitjuk híreinket a kampányban
Ha látszanak a számok, „élménnyé” válik a spórolás – évi 100-200 ezer forint maradhat a zsebben okos lakásokosítás után
Adna az EU egy halom pénzt a zöldátállásra, de emelni kellene a gázárat. Van olyan kormány, amely ebbe belemegy?
Egészen váratlan dolog lehetett a „fekete halál” kiindulópontja, ami után sorra dőltek a dominók
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.