Zuglóban is olyan hangosan hallani a leszálló repülőket, mint a ferihegyi reptér környékén
A Pétervárad téren telepített új zajszintmérő adatai alapján igazuk volt a repülőgépek dübörgésére panaszkodó lakóknak.
A demonstráló környezetvédők szerint az éjszakai repülés zavarja az alvást, és ezáltal rontja az életminőséget.
Pizsamában, hálóingben és papucsban demonstráltak a környezetvédők az éjszakai repülés ellen és az éjszakai vonatok mellett a Keleti pályaudvar előtt vasárnap – közölte a Magyar Természetvédők Szövetsége és a Fenntarthatóság Felé Egyesület.
A két szervezet azt kéri a döntéshozóktól, hogy tartassák be az éjszakai repülést korlátozó szabályokat, védjék a lakosság éjszakai nyugalmát, és fordítsanak nagyobb figyelmet az éjszakai vasúti közlekedés fejlesztésére.
Az éjszakai repülés nem egyszerűen kellemetlen zajforrás. A repülőgépek éjszakai zaja zavarja az alvást, rontja az életminőséget, és tartós egészségügyi kockázatokat is okoz
– írták, hozzátéve, hogy a vasút azért is megfelelő alternatíva, mert energia- és klímahatékonysága lényegesen kedvezőbb a repülésénél.
A szervezetek adatai szerint a budapesti repülőtér „rendre túllépi” a megengedett éjszakai repülésszámot.
A HungaroControl hivatalos adatai szerint a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren az éjfél és hajnali 5 óra közötti időszakban legfeljebb hat kereskedelmi fel- vagy leszállás engedélyezett.
A Pétervárad téren telepített új zajszintmérő adatai alapján igazuk volt a repülőgépek dübörgésére panaszkodó lakóknak.
Nyitókép forrása: Magyar Természetvédők Szövetsége
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.