Megjelent egy „sziget” a Balatonban

Sokat elárul ez a legnagyobb tavunk állapotáról.

  • HVG

A Balaton vízszintje ma mindössze átlag 83 centiméter -- ez nagyon kevés, és jóval elmarad az ilyenkor megszokott szinttől.

Emiatt lehet az, hogy a déli part közelében, Balatonfenyvesnél ismét kirajzolódott az a homokos terület, ami más, hasonló száraz időszakban is előfordult, és a helyiek Majomszigetnek neveztek el.

Az esetről beszámoló Sonline-nak Tóth István mezőgazdasági szakember azt mondta, hogy a számítások szerint 100-150 milliméter eső hiányzik a területről, de az sem segít, hogy szerinte „gyakorlatilag nem folyik a víz a déli vízgyűjtőről a tóba”. Bár az elmúlt napokban volt némi esőzés, annyira ki van száradva a talaj, hogy az egyből beszívta.

Tóth szerint a tó igazi táplálója a Zala folyó lenne, de jelenleg az északi Séd patakokhoz hasonlóan ez is csak minimális vizet hoz. 

Lehet-e valódi eredménye a Tisza vízügyi cselekvési tervének?

Magyar Péter egyik első miniszterelnöki intézkedése volt, hogy vízügyi cselekvési terv elkészítésére kérte fel Gajdos László élő környezetért felelős minisztert. Az egyre súlyosbodó aszályhelyzet idén új fokozatra kapcsol, ahogy több szakértőtől is hallani lehetett, 1901 óta ez volt a legszárazabb április, amely nyomán jelenleg hétbalatonnyi víz tűnt el a magyar talajokból. A Közös költség legújabb adásában Pitner Gábor vendége Timár Gábor geofizikus volt, aki részt vesz abban a munkacsoportban is, amelynek a feladata a cselekvési terv összeállítása. Mennyire súlyos a jelenlegi aszályhelyzet? Hogyan lehet gyorsan és hatásosan fellépni a talajvíz megtartása érdekében? Mennyi idő alatt érhető el változás, és milyen források állnak rendelkezésre? És milyen gazdasági következményekkel jár, ha nem lépünk időben? A Közös költségben ezúttal ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Nyitókép: Shutterstock

Hozzászólások
hvg, weeklyissue-bio-latest, WeeklyIssue with id: latest does not exist.