A Kárpátokban már tél van, 80 centi hó zúdult le a hegyekben
A csapadékhoz erős széllökések is társulnak, ki is adták az első szintű veszélyjelzést.
A romániai hegyimentők szerint sokan felkészületlenül indulnak a hegyekbe, ahol októberben már télies az idő.
Bár a Kárpátok bércein már téliesre fordult az időjárás, sok turista még nyárias felszerelésben, ruházatban indul útnak, meg is van a szomorú eredménye: tíz nap alatt öt halott, több súlyos baleset, leterhelt hegyimentők a fagyos ösvényeken – írja a Transtelex a romániai hegyimentő-szolgálatok figyelmeztetése alapján.
Tragédiák történtek a Királykő-hegység (borítóképünkön), a Fogarasi-havasok és a Bucsecs-hegység magaslatain és ösvényein:
A hegyimentők figyelmeztettek: aki most indul a hegyekbe vigyen magával hágóvasat, jégcsákányt, sisakot, hevedert és mérlegelje józanul a körülményeket, hogy biztonságban visszatérhessen.
A csapadékhoz erős széllökések is társulnak, ki is adták az első szintű veszélyjelzést.
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.