Nyilván van annak egy sajátos bája, hogy egy huszonéves számára Semjén Zsolt vonzó személyiségnek minősül. Azonban az igazságnak tartozunk annyival, hogy a helyszínen szerzett egyéb benyomásokat is megosztjuk az olvasóval. Márpedig – ha hiszik, ha nem – például a Fidelitas karrierfiataljaihoz képest a fiatal kereszténydemokraták kifejezetten felüdülést jelentenek. Nagy részük biztos nem a trafiktulajdonlás lehetőségért vagy egy képviselői titkári állás csábítása miatt lépett be a szervezetbe. Általában egyházi iskola vagy vallásos, konzervatív neveltetés terelte őket ebbe az akolba, és a többségük ezt három értelmes mondatban össze is tudja foglalni.Szóval az egésznek van valami szerves jellege, és ha ehhez még hozzávesszük – a szintén ekkor gyűlésező KDNP – küldötteit, akik közül sokan hagyományból léptek vissza egykori szervezetükbe, akkor a címben föltett kérdésben rejlő sugalmazás nem is állja meg a helyét. Bármennyire meglepő, de a KDNP létezhet akkor is, hogy ha vége lesz a NER-nek, és leváltják Semjént. Sőt, akkor létezhet igazán.-ha
Van-e érthetetlenebb, mint a KDNP?
Lehet-e egy önállóan nem létező pártnak létező ifialakulata? Hogyan lesz valaki ifjú kereszténydemokrata? Kinek példakép Rétvári Bence? Menő-e Harrach Péter? Megannyi titok, amelynek megkíséreltünk utánajárni. Szombaton tartotta tisztújító küldöttgyűlését az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség, ahol még az is megesett, hogy az elnöki tisztségért többen indultak.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.