48 perc Vitézy Dávid fogságában

16 perce állok a Blahán, várom a buszt, ami elméletileg tízpercenként jár. Újra ellenőrzöm a neten, de az én buszom nincs a BKK által felsorolt, késő-kieső járatok között. Jönnie kéne. Muszáj lenne, mert ezzel járok dolgozni, a csodálatos svájcifrank-hitelből csak egy 35 négyzetméteres, közepesen lepusztult józsefvárosi garzonra futotta, ami valamikor a 2020-as évek közepén lesz az enyém, autóra már nem. Vitézy Dávid tömegközlekedő jobbágya vagyok, fizetem is havonta a decimát, tűröm a pallosjogot, de most épp úgy érzem, hogy a ius primae noctist is rajtam gyakorolja. Hiába, nem lehet mindenki egy Zsiga Marcell; nekem nem jött össze az élet, belátom. BKV-zok. BKV-znék!

22 perce állok a Blahán, nem jön a busz, amiből már minimum kettőnek kellett volna, hát híreket olvasgatok. Például azt, hogy a BKK vezérigazgatójának, egyben variábilis BKV-s posztok birtokosának, Vitézy Dávidnak: évi 19 millió forintos fizetése mellé még majdnem nyolcmilliós prémium is járna, amelyet persze nem vett föl, hiszen az erről szóló előterjesztést csak májusban fogja tárgyalni a közgyűlés. Flaszterhoz fagyó talpakkal kezdek el aggódni, hogy szegény Vezérigazgató Úr, ha meg is kapná pénzét, hogyan fogja átvenni azt, ha nem jár a busz, de ott a kapcsolódó, tavalyi hír, miszerint bérelnek (bérelünk) neki autót is, sofőrrel, szóval ilyen gondja nem lesz, eljut a pénztárhoz.

30 perce állok a Blahán, fejben egy beadványt fogalmazgatok, hogy sürgősséggel nevezzék át a Blahát mondjuk Tormay Cécile térre, hogy legalább a változás illúziója meglegyen. A Moszkva térnél is hogy bejött: megígérték a kampányban, hogy rendbe hozzák, de a Széll Kálmán térről valóban nem ígértek semmit! Ügyes. Közben próbálom kideríteni a fennakadást, hiszen valóban, itt-ott csillog kábé két milliméternyi nedves hópihe, no de ha már ezzel sem bír el a kormány által kinevezett Tél Tábornok, akkor megette a fene az egészet. Mikulás után egy nappal, egy alig látható hóréteg miatt nehezebben jutok el Józsefvárosból Pasarétre, mint Gyöngyösi Márton Tel-Avivba!

36 perce állok a Blahán, mikor begördül egy, ezen a vonalon általam korábban sosem látott, fehér, pirinyó buszocska. Csurig tele, nyilván már a Bosnyákon nem volt állóhely sem. Cipőkanállal se férnék fel, hagynom kell elmenni, de hátha mostantól már valóban tízpercenként jár. Közben azon ábrándozok, hogy vajon, ha hirtelen én is kapnék nyolcmillió forintot, abból mit vennék. Autót, szerintem, mivel a budapesti tömegközlekedés épp megszűnőben van. Jaj, ne, igazságtalan vagyok, hiszen nyáron jártak hajók is a Dunán! A kék metróban pedig mindig jó az idő, sőt pár napja megint lángoló forróság volt, ha értik, mire gondolok. A BKV-s középhőmérséklet így pont megfelelő: itt tundra, ott Gyehenna.

48 perce állok a Blahán, amikor végleg feladom. Elindulok a metró-gyalolglás-átszállás-villamos-gyaloglás hosszú körútra, mert a jelek szerint a bérletem nem jogosít fel arra, hogy a közvetlen buszjárattal utazzak. Közben két kiváló ötletem támad. Egyrészt a fegyverzetegyenlőség tekintetében, mostantól szeretnék én is mindenféle szerződésmódosítással élni a BKK felé. Ahogy részükről természetes, hogy az általam kifizetett szolgáltatást csak "papíron" vállalják, azaz a menetrend egyre inkább egy választási programra emlékeztet, soha be nem váltott ígéretekkel (eltöröljük a tandíjat = jönni fog a busz), úgy szeretnék én is dönteni a bérletem áráról. A decemberi például "papíron" 9800 forint volt, de nekem csak 6200-at ér.

Másrészt pedig javaslom a tisztelt Fővárosi Közgyűlésnek – amennyiben májusban megtárgyalja, és elfogadja az erről szóló előterjesztést –, hogy Vitézy úrnak, az a nyolcmillió ne prémium, hanem végkielégítés legyen. Ami nem megy, azt nem szabad erőltetni, márpedig ez a bő kétévnyi kínlódás azt mutatja, hogy nagy a kabát. Nem csak én mondom ezt, hanem a fideszes főpolgármester, Tarlós István is. Nem megy, mondjon le, hagyja abba, vigye még ezt a nyolcmilliót, de adja át a helyét valakinek, aki nem csak a műanyag terepasztalon tudja tologatni a világító maketteket. 

Most kellene átszállni.