Zentai Péter: Azért hívom, mert a világ vezető sajtóügynökségei hírül adták, hogy a magyar kormány az  argentin kormány példáját követi: ahogy maguknál, úgy nálunk is megszüntetik a magánnyugdíjpénztárakat. Miként csinálták és milyen sikerrel Argentínában?

Peter Johnson Soltis: Christina Fernandez Kirchner elnökasszony éppen két évvel ezelőtt jelentette be egy tévébeszédben, hogy Argentínát létében fenyegeti az akkor tetőző globális krízis, és a költségvetés fenntartása, a teljes csőd elkerülése végett államosítani kell a magánkasszákat.

Christina Fernandez Kirchner, Argentína elnöke

AP

És államosították is őket.

Z.P.: A közvélemény hogyan reagált? Úgy tudom, hogy népszerű volt akkor is és most is az államfő. Ő baloldali, ugye?

P.J.S.: Igen, nemzeti baloldali. Peron egykori elnök követője, tehát peronista hagyományokat ápol, akárcsak a napokban elhunyt előző elnök, aki éppenséggel Christina Fernandez férje volt. A tragédia óta Kirchner elnök stabilizálni tudta saját és pártja, egy össznépi összefogást hirdető párt pozícióját. Két évvel ezelőtt, a Lehmann Brothers összeomlása után a nyugdíjpénztárak vagyonának értéke megállapíthatatlan volt, az emberek többsége elfogadta, sőt, a többség üdvözölte az államosítást.

Z.P.: És mi lett a pénzzel, mert – gondolom – az államosított nyugdíjpénztárak által kezelt részvények, kötvények értéke azóta rendkívüli mértékben megemelkedett.

P.J.S: A kormány nemrégiben – bár ezt korábban cáfolták – elismerte, hogy a költségvetést erősítette az államosított nyugdíjvagyon. Közben emelték az állami rendszerbe kötelezően befizetendő nyugdíjjárulékok mértékét.

Z.P.:  Mindeme fejleményekhez mit szól az ellenzék?

P.J.S.: Az ellenzék szétzilált, szétszabdalt nálunk: vannak jobboldaliak, baloldaliak, liberálisok, kivált peronisták. Egymásnak ugyanúgy ellenfelei, mint a kormánynak.

Z.P.: És a sajtó?

P.J.S.: A tévék és a rádiók többsége az elnökasszonyt támogató üzletemberek kezére került, az írott sajtó nagy része viszont még független, meglehetősen kritikus a kormánnyal szemben. Kirchner elnökasszonynak nem tetszik a dolog: az utóbbi időben a korábbinál is élesebben támadta az újságokat, és értésre adta: tulajdonosváltásokra lenne szükség. Beszédeiben visszatérő téma, hogy a sajtó nem szolgálja a nemzeti célokat.

Z.P.: És mindezt nem követte tiltakozás? Hiszen mégiscsak az emberek megtakarításait tették be a költségvetés mögé.

P.J.S.: Nem. Nincs jele komolyabb tiltakozásnak. Igaz, a legfelsőbb bíróság tavaly illegálisnak nyilvánította azt, hogy az államosított pénztárakban lefoglalták az önkéntes befizetéseket, és felszólította a kormányt, hogy adja őket vissza.

Z.P.: És? Visszaadta?

P.J.S: Nem. Nem adta vissza.

Z.P.: És nincs tiltakozás emiatt sem? Olvasom, hogy végül is, mai értéken számolva, 25 milliárd dollárnyi vagyont államosítottak, és ezek szerint ennek az összegnek nagy részét átvezették a költségvetésbe. Hogy lehet ezt megmagyarázni az embereknek?

P.J.S.: A kormány azt mondja, hogy azok a pénzek, az a vagyon a gazdasági növekedést szolgálja: az évi növekedés 5-6 százalékos.

Z.P: Az argentinok úgy gondolják tehát, hogy ez a kormány gazdaságpolitikájának, többek között az államosításnak köszönhető?

P.J.S.: Persze.

Z.P.: Ön szerint is így van ez?

P.J.S.: Szerintem nincs így. A gazdasági növekedés a szója és a többi nyersanyag világpiaci árának drámai emelkedéséből fakad. Ami természeti kincsünk van, az mind drasztikusan megdrágult. Hús, gabona, szőlő – minden megy felfelé.

Z.P.: Ebből profitál most egész Dél-Amerika.

P.J.S.: Chile, Brazília, Peru nemcsak ebből, hanem egyre inkább a működő tőke importjából. Hozzájuk, illetve Mexikóba sokszorta annyi külföldi tőke áramlik, mint hozzánk. A többieknél komoly ipari kapacitások jöttek létre a tőkeimport nyomán. A miénk Latin-Amerika harmadik legnagyobb gazdasága, és csupán kilencedikek vagyunk a tőkeimportban.

Z.P.: Vajon miért?

P.J.S.: Mert a külföldiek félnek, hogy elveszthetik nálunk a tőkéjüket, lefoglalhatják a pénzüket, a befektetéseiket. Ezért döntött az Egyesült Államokban egy bíróság, hogy befagyasztja az államosított argentin magánpénztárak észak-amerikai vagyonát, az amerikai részvényeket, kötvényeket. Kétszázmillió dollárnyi értékről van szó, és csak az egykori tulajdonosoknak adják vissza, azoknak az argentinoknak, akiknek befizetéseit lefoglalta az államunk.

Z.P.: Megszakították a kapcsolatot az IMF-fel is. Ez jól sült el. Nem?

P.J.S.: Ez népszerű fejlemény. A pénzügyminszter éppen a minap közölte: „nem fogunk legatyásodni az IMF kedvéért”. Ez a gondolat is sikert arat az emberek körében.

Z.P.: De hát tényleg nincs is szükségük a Valutaalapra, a külföldi kölcsönök nélkül is apad Argentína államadóssága.

P.J.S.: Amíg magas a nyersanyagok ára, amíg a mezőgazdasági exportból folyamatos a nagy árbevétel, addig valóban nincs rájuk szükség. Viszont harmincöt százalékos az infláció.

Z.P: Ez a hivatalos adat?

P.J.S.: Nem. Az 8-10 százalékról szól. De a banki közgazdászok és mindenki más tudja, hogy az infláció majdnem negyven százalékos. A kormány nem engedi, hogy független intézet – legkevésbé az IMF – auditálja az infláció mértékét. Brazília, Chile, Peru, Mexikó viszont engedi. Mindegyikük tíz százalék alatti inflációt produkál. Miközben nálunk az állam masszívan bevonul a gazdaságba, náluk folyamatosan vonul ki. A brazil és a chilei magánnyugdíjpénztárak számára most engedélyezték a még szélesebb körű nemzetközi tőkepiaci szereplést.

Z.P.: És ha jön az árkorrekció a nyersanyagárak piacán, akkor mi lesz Argentínával?

P.J.S.: Akkor  – ahogy tíz-tizenöt évente ez lenni szokott – összeomlik a gazdaság és megint a külföldi hitelezőkhöz, nyilván megint az IMF-hez kell fordulnunk.

Z.P.: És ezt miként fogja megmagyarázni a kormány?

P.J.S.: Nyilván azzal fognak érvelni, hogy Argentína az észak-amerikai pénzügyi körök nyomásától szenved. Bosszút állnak rajtunk, amiért mi szembe merünk velük szállni, és amiért a népet szolgálva, független, államilag vezérelt gazdaságot akarunk építeni.