Összeállt a NASA és IBM, amit letettek az asztalra, az meghatározhatja a holdkutatás jövőjét
A NASA és az IBM mérnökei egy nyílt forráskódú mesterséges intelligenciát fejlesztettek, ami segíthet alaposabban megismerni a Hold felszínét.
A NASA szondája megörökítette a Holdon a McGetchin-krátert, amely a modern Naprendszer legnagyobb becsapódásának eredménye.
Valamikor 2024. április 11. és május 22. között egy három-hat emeletes épület méretű aszteroida vagy üstökös csapódott a Holdba, létrehozva az égitesten a Naprendszer legnagyobb, a modern korban keletkezett kráterét.
Az eseményt nem tudta valós időben végignézni a tudomány, a NASA Lunar Reconnaissance Orbiter (LRO) holdszondája most megörökítette a krátert. Robert Wagner, az amerikai űrkutatási hivatal tudósa a szonda által 2025 októberében rögzített felvételeken lett figyelmes egy érdekes elváltozásra a Hold felszínén – miután összevetette a becsapódás előtti felvételekkel, megerősítette, hogy valóban létrejött egy új holdkráter. Ezt később Tom McGetchin tudósról nevezték el.
Az Engadget kiemeli: a McGetchin nem a Hold legnagyobb krátere, ez a cím a Déli-sarki Aitken-medencét illeti meg, amely 2500 kilométer átmérőjű és 13 km mély.
A NASA és az IBM mérnökei egy nyílt forráskódú mesterséges intelligenciát fejlesztettek, ami segíthet alaposabban megismerni a Hold felszínét.
A legtöbb kráter ugyanakkor nem ekkora, a McGetchin például 222 méter széles és 43 méter mély. A tudósok úgy vélik, ilyen erejű becsapódás csak 132 évente egyszer történik.
A kráterről készült jobb minőségű felvételeket már az LRO keskeny látószögű kamerája készítette 2025 októberében, amikor ismét átrepült felette. Lévén rendkívül ritka jelenségről van szó, vélhetően számos tanulmány fog még megjelenni a McGetchin-kráterrel kapcsolatban.

A tudósok már megállapították, hogy a kráter környezetében van egy érdekes, körülbelül 3,4 kilométer szélességű terület, amely éjjelenként nagyjából 9 Celsius-fokkal hűvösebb. Ennek oka az lehet, hogy a becsapódás felkavarta a regolitot, azaz a Hold felszínének felső rétegét, így az kevésbé sűrű, és nem tudja annyira tartani a hőt.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.
(Cikkünk nyitóképe illusztráció.)
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.