Kényszerfelszállás Oroszországban: hogyan oldják meg saját repülőkáoszukat?
Moszkvában nem várják meg, amíg szétesnek a repülőgépek: az embargó miatt szükségintézkedésekkel próbálják fenntartani a légi utasszállítást.
A szankciók alól kibújva szeretné visszaszerezni egy Antonov gépét a Volga-Dnepr Airlines, ám úgy tűnik, erre továbbra sem lesz mód.
Négy és fél éve, az orosz-ukrán háború kirobbanása óta vesztegel a kanadai Toronto Pearson Nemzetközi Repülőtéren az orosz Volga-Dnepr Airlines tulajdonában álló Antonov An-124 teherszállító gép.
A repülő az érkezése után azért nem tudott visszatérni, mert időközben Kanada lezárta a légterét az orosz gépek előtt. Az Antonov azóta igazi látványossággá nőtte ki magát Kanada egyik legforgalmasabb repterén, a Volga-Dnepr Airlines azonban szeretné visszakapni a gépet.
Ennek érdekében a közelmúltban az orosz légitársaság fellebbezést nyújtott be a szankciókkal szemben, és megpróbálta visszaszerezni a repülőt. Egy kanadai bíró azonban elutasította ezt, arra hivatkozva, hogy a Volga-Dnepr Airlines érvei nem voltak elégségesek.
Ez azt jelenti, hogy a gépet továbbra sem viheti haza Oroszországba a légitársaság, mert a bíróság vélekedése szerint a Volga-Dnepr Airlines maga is támogatja Oroszországot, és szerepet vállal a szankciók megkerülését szolgáló próbálkozásokban, hogy Moszkva szankcionált termékekhez juthasson – részletezi a SimpleFlying.
Moszkvában nem várják meg, amíg szétesnek a repülőgépek: az embargó miatt szükségintézkedésekkel próbálják fenntartani a légi utasszállítást.
Az Antonov An-124 – fedélzetén Kínából szállított koronavírus-tesztekkel – 2022. február 27-én érkezett meg Torontóba. Bár útközben egyszer már megállt egy alaszkai reptéren, Torontóból már nem indulhatott tovább az időközben hatályba lépett, az orosz lajtstromjelű gépeket is érintő szankciók miatt. A portál 2022-es kalkulációja szerint a cégnek a gép parkoltatása napi körülbelül 1000 dollárjába, azaz 310 000 forintjába került.
Ezt is figyelembe véve, a kanadai kormány 2023 júniusában lefoglalta a repülőgépet, melyre válaszul a Volga-Dnepr Airlines kérelmet nyújtott be, hogy vegyék le a szankciós listáról. Ezt azzal indokolta, hogy már öt éve nem szállítottak semmilyen katonai rakományt. Ahogyan a legújabb esetben, úgy ezt a korábbi indítványt is lesöpörte az asztalról a kanadai bíróság.
(Cikkünk nyitóképe illusztráció.)
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.