Betartanak az amerikaiak az adatközpontok építésének
Egy friss adatgyűjtés szerint 2026 első három hónapjában annyi adatközpont építését akasztották meg a civil lakosok az Egyesült Államokban, mint 2025-ben összesen.
Egy politikus mindig olyan témákkal kampányol, amelyekről úgy véli, hogy fontos a választóinak. Úgy tűnik, az Egyesült Államokban immár a mesterséges intelligencia is ilyen probléma lett, és igencsak előkelő helyre tornázta fel magát. Igaz, a republikánusok és a demokraták más-más helyekre teszik a hangsúlyt.
A kampány ezúttal még nem a konkrét elnökválasztást jelenti (arra majd csak 2028-ban kerül sor), hanem a félidős (kongresszusi) és egyéb választásokra utal. Most azok is kampányolnak, akik bizonyos állami és helyi tisztségekre pályáznak. Témáiknak érzékeltetniük kell a nép hangját, és miután az Egyesült Államokban egyre nagyobb problémát jelent a mesterséges intelligencia munkahelyekre gyakorolt hatása, illetve a mögötte álló adatközpontok léte, érthető, ha Izrael, a fegyverkezés, a migráció vagy a kriptovaluták mellett az AI is forró téma lett.
A The Washington Post új adatai szerint ez olyannyira így van, hogy a mesterséges intelligenciát mint kampánykérdést csupán a fegyverek és a fegyveres erőszak előzi meg, a többi említett téma az AI után következik. Ugyancsak az idézett forrás véli úgy, hogy az amerikai államok 90 százalékában jelent gondot a mesterséges intelligencia. Persze ez nem jelenti azt, hogy az amerikaiak hirtelen jobban szeretnék vagy utálnák az AI-t, mint a rasszizmust vagy a fegyvereket, ehelyett arra utal, hogy a mesterséges intelligencia olyan gyorsan vált politikailag relevánssá, hogy a jelöltek már nem engedhetik meg maguknak, hogy ne legyen róla valamilyen álláspontjuk.
Érdekes jelenség, hogy elkötelezettségtől függően a két nagy párt (demokraták, republikánusok) más problémát látnak ugyanabban a technológiában. Hogy ezt bizonyítsa, a The Washington Post altémákra bontotta a témát, és megállapította, hogy azok közül a demokrata jelöltek közül, akik az AI-t emlegetik: 90 százalék beszél általános AI-károkról, 84 százalék adatközpontokról, 77 százalék az AI rendőrségi és katonai használatáról, 76 százalék a gyerekek biztonságáról és 72 százalék a munkahelyekről. A narratíva tehát valami olyasmi, hogy miként lehet megakadályozni, hogy az AI ártson a társadalomnak.
Egy friss adatgyűjtés szerint 2026 első három hónapjában annyi adatközpont építését akasztották meg a civil lakosok az Egyesült Államokban, mint 2025-ben összesen.
A republikánusoknál inkább a nemzetbiztonság és Kína dominál: 76 százalékuknál megjelenik ez a téma, szemben a demokraták 24 százalékával. A számokban szemezgető Gizmodo még egy érdekes adatot idéz: a Heatmap nemrégiben végzett felmérése szerint a mesterséges intelligencia gyorsan váltott a semmiből döntő, élet-halál kérdéssé: mindössze kilenc hónap alatt 49 százalékponttal változott a közvélemény az adatközpontok megítélésében.
A jelenlegi helyzet egyúttal azt is tükrözi, hogy az AI a „technológiai kérdés” kategóriából átkerült a „hagyományos politikai konfliktusok” kategóriájába. A politikusok pedig nem véletlenszerűen választják meg a témáikat, hanem azokat veszik elő, amelyekről azt gondolják, hogy politikai lehetőséget vagy veszélyt jelentenek.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
(Nyitókép: HVG/ChatGPT/Google Gemini)
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.