Többszöri halasztás után július elején indult el az amerikai űrkutatási ügynökség (NASA) vakmerő és eddig példátlan missziója, amellyel a Földre zuhanástól akarták megóvni a süllyedő Swift űrteleszkópot. Ehhez a Katalyst Space Technologies űrstartup által épített, Link nevű háromkarú űreszközt bocsátották fel.
Az indítás még sikeres volt, ám nem sokkal később beütött a baj: a Link egy sor meghibásodás után irányíthatatlanná vált. A Katalyst Space Technologies és a NASA közösen kezdett dolgozni a szerkezet stabilizálásán.
Egy ideig úgy tűnt, menthető lehet a projekt, szerdán azonban azt közölte a Katalyst, hogy leállították a küldetést, mivel a Link helyrehozhatatlan technikai problémákba ütközött.
A mentőszonda célja az lett volna, hogy rákapcsolódjon a Swiftre, és egy magasabb, körülbelül 600 kilométer magasságú pályára emelje azt, évekkel meghosszabbítva a szerkezet élettartamát – emeli ki a Reuters hírügynökség.
Új módszert dolgozott ki a NASA az űrben 1977 óta suhanó Voyager-1 megmentésére, lényegében a korabeli alkatrészek egyik hátrányát kovácsolták előnnyé.
A Link azonban váratlanul irányíthatatlanul pörögni kezdett. A Katalyst Space mérnökei hiába próbálták heteken át visszaszerezni az irányítást felette, nem jártak sikerrel. A kudarc azt jelenti, hogy a Neil Gehrels Swift Obszervatórium valószínűleg még idén belép a Föld légkörébe, ahol megsemmisül majd.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.