Itt van, tölthető: megérkezett az iOS 27 nyilvános bétája, mutatjuk, hogyan telepítheti az iPhone-jára
Immáron bárki kipróbálhatja az Apple ősszel érkező újdonságait, de nem biztos, hogy érdemes is.
A jelek szerint nemcsak a jublieumi iPhone 20-család legerősebb tagja kap minden korábbinál nagyobb kijelzőt.
Alig néhány hete lehetett először hallani arról, hogy a jövőre érkező iPhone brutálisan nagy lehet. Az Apple állítólag azt tervezi, hogy a jublieumi mobil, az iPhone 20 kijelzője 7 colos lesz, ami elsőre ugyan nem tűnik nagy változásnak az iPhone 17 Pro Max 6,9 colos méretéhez viszonyítva, ám épp kétszer akkora lenne, mint az első, csupán 3,5 colos kijelzővel megalkotott iPhone.
A kínai Digital Chat Station az akkori szivárogtatásában azt írta, hogy a 7 colos modell az iPhone 20 Pro Max lehet, most pedig újabb két hírrel jelentkezett a csatorna. Ezek közül az egyik megerősítette a korábbi információt, a másik pedig arról szól, hogy az iPhone 20 Pro is nagyobb képernyőt kaphat.
Ez utóbbi egy 6,4 colos eszközt jelentene, ami ha kicsivel is, de meghaladja az iPhone 17 Pro 6,3 colos méretét.
Immáron bárki kipróbálhatja az Apple ősszel érkező újdonságait, de nem biztos, hogy érdemes is.
Hogy mindez valóban így lesz-e, egyelőre nem tudni. Az viszont biztos, hogy jövőre már 20 éve lesz annak, hogy az Apple bemutatta az első iPhone-ját, így a jubileumi pillanatra biztosan valami nagy dobással készül a cupertinói cég. Az eddigi szivárogtatások alapján úgy tűnik, ez szó szerint értendő.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.