Bár az este elsősorban az új készülékekről szólt, kiderült egy fontos dátum is – az, hogy mikor telepítheti az Apple idei szoftveres újdonságait. Az iOS/iPadOS/watchOS/macOS 26-ot már júniusban bemutatta a cég, ám mint az lenni szokott, csak egy pár hónapos tesztidőszak után, az új iPhone-ok megjelenését követően futnak be a korábbi készülékekre.
A dátum pedig szeptember 15, hétfő – valószínűleg magyar idő szerint 19 óra.
Az újdonságokról itt írtunk korábban, de a legnagyobb változás az Apple új dizájnnyelve, az üveges „Liquid Glass”. Ez a kezelőfelület minden pontját átalakítja kissé, és elég jelentős változást hoz:
Apple
Ami pedig a neveket illeti, az idei évtől minden Apple operációs rendszer egységes nevet kap – ez idén a 26. Ez mindig a bemutatást követő évre (most 2026-ra) fog utalni, és kicsit átláthatóbbá teszi az eddig kissé zűrzavaros nevezéktant.
Régen övezte már akkora várakozás az új iPhone-bemutatót, mind az ideit. A legtöbben a szupervékony kiadásra vártak, és nem hiába. Íme az iPhone Air, a többi új iPhone, valamint az Apple további újdonságai: az AirPods Pro 3 fülhallgató és az új Apple Watch órák.
Az iOS 26-ot mi is alaposan górcső alá vesszük majd a megjelenését követően.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.