Már Magyarországon is tarol a vírus, ami már több százezer számítógépet fertőzött meg
Figyelmeztetést adott ki a Microsoft a windowsokat fertőző Lumma kártevő miatt.
Sokkal egyszerűbb lehet hamarosan a Windowson futó valamennyi program és szolgáltatás frissítése, miután a Microsoft szeretne mindent egységesíteni a Windows Update égisze alatt.
Megnyitja a Windows Update frissítőszolgáltatást a Microsoft a külső fejlesztők előtt, így a felhasználók a jövőben más szolgáltatásokat is frissíthetnek a rendszerrel együtt – vagyis minden ezzel kapcsolatos dolog egy helyen összpontosulhat.
A Microsoft mostantól elérhetővé teszi a fejlesztők számára, hogy feliratkozzanak a szolgáltatásra, amit ők csak „Windows Update orchestration platformnak” neveznek, magyar fordítása egyelőre nem ismert. Egyelőre ez egy előzetes platform, ami lehetővé teszi, hogy a Windows Update bármilyen alkalmazás- vagy illesztőprogram-frissítést kezelni tudjon majd.
Figyelmeztetést adott ki a Microsoft a windowsokat fertőző Lumma kártevő miatt.
Az újítás – emeli ki a The Verge – elsősorban az üzleti programokra fókuszál, de a lehetőség a közhasználatú alkalmazások és eszközök fejlesztői előtt is nyitva áll majd. Az egységesítés megkönnyíti a harmadik féltől származó programok frissítését, ezeket ugyanis nem kell majd egyesével megkeresni és telepíteni, minden egy helyen lesz majd elérhező.

Arról nem is beszélve, hogy így a frissítések telepítésének ütemezésében szerepet kaphatnak a Windows Update képességei – így akkor lesznek installálhatók az új szoftververziók, amikor az eszköz általában nincs használatban, és laptop esetén a gép töltőn van.
A fejlesztők a rendszer értesítéseihez is hozzáférhetnek, így a Windows Update üzeneteit is alkalmazhatják. Hogy a funkció mennyire lesz elterjedt, az nem a felhasználóktól, hanem a fejlesztőktől függ – a dolog ugyanis opcionális. A Microsoft ugyanakkor már korábban is igyekezett a saját ökoszisztémája, így például a Microsoft Áruház alkalmazásbolt felé terelni az alkalmazások készítőit, mivel ott is egy helyen kezelhetők például a frissítések.
Hogy mikor jelenhetnek meg az első appok az új rendszerben, az jelenleg nem ismert.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.