Magyarországot is becélozta egy veszélyes kártevő, ami biztonsági kamerákat fertőz
A Nokia biztonsági kutatói fedeztek fel egy veszélyes kártevőt, ami az adatok alapján rengeteg magyarországi eszközt is megfertőzött.
A vád szerint 46 millió dollárt keresett négy személy azzal, hogy routereket tört fel, majd egy botnet-hálózatot hozott létre, amit rosszindulatú felek számára értékesített.
Egy közös akció során számolt fel egy veszélyes botnet-hálózatot az FBI, valamint a holland rendőrség – írja a TechCrunch. Négy személy ellen vádat is emeltek – a vád ellenük, hogy eszközöket törtek fel, és botnetet futtattak.
A botnetek olyan kártevők, melyek a megfertőzött eszközöket voltaképpen összefogják, hálózatot alkotva belőlük. A lényege, hogy a fertőzött eszközök erőforrásai segítségével meg tudjanak támadni különböző szolgáltatásokat, weboldalakat. Az ilyen DDoS-támadások során átmenetileg meg lehet bénítani egy nagyobb honlapot vagy szolgáltatást is.
A mostani akció fókuszában két olyan szolgáltatás volt, melyekhez feltört hálózati eszközöket (routereket) is alkalmaztak, az így működő botnetet pedig kiberbűnözők rendelkezésére bocsátották. Az Anyproxy és a 5Socks nevű szolgáltatások weboldalait felváltották a hatósági üzenetek, melyek arról tájékoztatnak, hogy az „Operation Moonlander” nevű művelet részeként felszámolták a rosszindulatú tevékenységet.
A hatóságok pénteken közölték a botnet felszámolását, valamint három orosz, valamint egy kazah személy vád alá helyezését. Négyüket azzal vádolják, hogy látszólag legitim proxy-szolgáltatásokat kínáltak, de ezek valójában feltört routerekből épültek fel.
A Nokia biztonsági kutatói fedeztek fel egy veszélyes kártevőt, ami az adatok alapján rengeteg magyarországi eszközt is megfertőzött.
Az Egyesült Államokon kívüli lakhellyel rendelkező négy személy régebbi, ismert sebezhetőségekkel bíró hálózati eszközöket célzott – összesen több ezret. A lakossági proxy-hálózatok alapvetően nem illegálisak, húzza alá a TechCrunch – gyakran használják őket a felhasználók ahhoz, hogy az országukban nem elérhető szolgáltatásokhoz is hozzáférjenek, vagy hogy megkerüljék a cenzúrát.
Az Anyproxy és a 5Socks üzemeltetői azonban a vád szerint úgy építették ki a proxyhálózatot, hogy sebezhető eszközök ezreit fertőzte meg, és alakította a kiberbűnözők által használt botnetté. A tevékenységből összesen 46 millió dollárt kereshettek a hatóságok számításai szerint.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.