Rámértek, mennyire tud programozni a mesterséges intelligencia, az eredmény kijózanító
A Microsoft kutatói szerint a mesterséges intelligencia nem képes olyan hatékonyan megtalálni egy programkódban lévő hibát, mint az ember.
Satya Nadelle Mark Zuckerberggel beszélgetve árulta el, hol tart a Microsoft a mesterséges intelligencia használatával.
Satya Nadella, a Microsoft vezérigazgatója is megjelent a Meta LlamaCon nevű konferenciáján, és nem mással beszélgetett a színpadon a közönség előtt, mint Mark Zuckerberggel. A téma természetesen a mesterséges intelligencia volt, amivel kapcsolatban a Microsoft vezetője egy érdekes információt közölt.
Nadella arról beszélt, hogy a cégnél a vállalat adattáraiban található kód nagyjából 20-30 százalékát már a mesterséges intelligencia írta meg – számolt be róla a TechCrunch. A szakember azután közölte az adatot, hogy Zuckerberg nekiszegezte a kérdést, nagyjából mennyi forráskódot generál mesterséges intelligencia a Microsoftnál. Ez nagyjából egybevág azzal, amit Sundar Pichai, a Google vezérigazgatója mondott nemrég: ő azt közölte, hogy a vállalatnál készülő kód 30 százaléka készült a mesterséges intelligenciával.
A Microsoft vezérigazgatója elmondta, hogy a vállalat vegyes eredményeket lát a mesterséges intelligencia által generált kódok terén a különböző programozási nyelveken. A legnagyobb előrelépés a Pythonnál tapasztalható, a C++-nál azonban minimális az előrelépés.
A Microsoft kutatói szerint a mesterséges intelligencia nem képes olyan hatékonyan megtalálni egy programkódban lévő hibát, mint az ember.
Kevin Scott, a Microsoft műszaki igazgatója korábban azt nyilatkozta, hogy 2030-ra a kód 95 százalékát mesterséges intelligencia fogja generálni.
A beszámoló szerint amikor Nadella visszakérdezett, Zuckerberg azzal hárította a kérdést, hogy nem tudja, a kód mekkora részét írja a cégnél az MI.
Hogy pontosan mi alapján mérik az egyes vállalatok, hogy mekkora munka jut náluk az MI-re, nem tudni. Az viszont biztos, hogy néhány éven belül valóban sok emberi munkaerőt válthat így ki a gép.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.