Egy-egy napkitörés során különösen sok anyag távozik a Mars légköréből a világűrbe - közölték Bruce Jakosky, a Boulderben lévő Coloradói Egyetem kutatója és munkatársai a Science című amerikai szaklapban. Az eredményekről a NASA is beszámolt csütörtökön.nasa.govAz amerikai űrkutatási hivatal, a NASA szondája csaknem egy éve folyamatosan figyeli a vörös bolygó körüli légburkot. Márciusban figyelhették meg a kutatók egy napkitörés hatását a Mars légkörén. A Nap ilyenkor elektromosan töltött gázt lök ki az űrbe, ami erős mágneses mezőt visz magával.A márciusi kitöréskor a Maven olyan mágneses kilövellést regisztrált a Mars légkörében, amely ötezer kilométerre kinyúlt a világűrben. A mágneses kilövellések megkönnyítik a Mars légkörében lévő elektromosan töltött molekuláknak, hogy kikerüljenek a világűrbe. A molekulák között vannak szén-dioxid- és oxigénionok is.Mivel a fiatal Naprendszerben feltehetően gyakoribban voltak a napkitörések, fontos szerepet játszhattak a Mars légköre feltételezett elvékonyodásában - közölték a kutatók. Ez hozzájárulhatott a bolygó légkörének megváltozásához. Sok szakértő abból indul ki, hogy a Mars légköre egykor sokkal sűrűbb volt és lényegesen enyhébb volt a klímája, mint most.A kutatók tanulmányukban leírták a márciusban felfedezett, kiterjedt sarki fények jelenségét is. A fények akár hatvan kilométere is megközelítik a Mars felszínét - ilyen közelséget még egy bolygónál sem figyeltek meg a szakértők.A Maven ezen kívül egy váratlan globális porfelhőt is felfedezett a Mars körül 150-1000 kilométeres magasságban.Mivel egyelőre a tudomány nem ismer olyan folyamatot, ami ilyen magasságba emeli a port egy bolygóról, a kutatók feltételezik, hogy olyan porról van szó, amely nem a Mars felszínéről származik, hanem Naprendszerünkből, egy eddig ismeretlen bolygóközi forrásból.
Elfújja a napszél a Mars légkörét
Heves napkitörések alkalmával sok gáz veszít légköréből a Mars a Maven űrszonda mérései szerint.
Olvastad már?
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Többet szexelnek a patkányok, irtózatos ütemű elszaporodásukhoz a felmelegedésnek is köze van
178 óra alatt 5 millió mérés eredménye: komolyabban kellene vennünk a mohát
A mesterséges intelligencia elkezdte elvenni a parkolóőrök munkáját
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.