A Szuperszámítástechnika a felsőoktatásban nevet viselő projekt keretében idén júniusban adták át a Leo fantázianévre hallgató szuperszámítógépet, amely bekerült a világ 500 legerősebb gépe közé, és máris újabb bővítést valósítanak meg, amellyel a szuper-számítástechnikai központ az egész magyar felsőoktatást szolgáló központ lesz. A jelenlegi teljesítőképességét és adattároló kapacitást is a duplájára növelik az új fejlesztéssel.LeoDebreceni EgyetemGaál István, a DE kancellári megbízottja azt hangsúlyozta, hogy az év végére beállítandó szuperszámítógép nélkül versenyhátrányt szenvednének a kutatók. Kiemelte, hogy minden szakterület - irodalom, csillagászat, orvostudomány, genetika - képes használni a szupergépet, amely annak ellenére, hogy drága műszer, magas energiafogyasztású, működtetése milliókra rúg, ám megtérülő beruházást jelent a felsőoktatás számára.
Neve is van az 1,7 milliárdos új debreceni szuperszámítógépnek
Mintegy 1,7 milliárd forint értékű szuperszámítógéppel bővül a Debreceni Egyetem (DE) idén júniusban átadott központja - jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján Bács Zoltán, az intézmény kancellárja.
Olvastad már?
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Többet szexelnek a patkányok, irtózatos ütemű elszaporodásukhoz a felmelegedésnek is köze van
178 óra alatt 5 millió mérés eredménye: komolyabban kellene vennünk a mohát
A mesterséges intelligencia elkezdte elvenni a parkolóőrök munkáját
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.