A palermói csillagászati obszervatórium és a Harvard-Smithsonian Asztrofizikai Központ kutatói eredményeiket az Astronomy and Astrophysics című folyóiratban ismertették.A WASP-18 katalógusjelű csillag és bolygója, a WASP-18b a Földtől 330 fényévnyire találhatók. A planéta tízszer nagyobb tömeggel bír, mint a Jupiter, és 23 óra alatt kerüli meg szülőcsillagát. A napjától való kis távolság miatt az égitest a forró Jupiterek kategóriájába sorolható - olvasható a PhysOrg hírportálon. Mint a kutatók kiemelték, a WASP-18b az első ismert exobolygó, amely "érettebb" viselkedésre készteti a Naphoz hasonló tömeggel rendelkező csillagát. "Extrém bolygóról van szó: a forró Jupiterek kategóriájában ez az egyik legmasszívabb égitest, ráadásul azon planéták sorába tartozik, amelyek csillaguktól a legkisebb távolságra keringenek. E paraméterek magyarázzák a páros szokatlan viselkedését" - hangsúlyozta a kutatásokat irányító Ignazio Pillitteri olasz csillagász.A kutatócsoport modellszámítások és egyéb adatok alapján arra a következtetésre jutott, hogy a WASP-18 kora 500 millió és 2 milliárd év között lehet. Asztronómiai szempontból fiatal csillagnak számít, hiszen a közel 5 milliárd éves Napunk élete delén van.A fiatalabb csillagok sokkal aktívabbak: erősebb a mágneses terük, intenzívebb a röntgensugárzásuk és nagyobb erősségű flereket (kitöréseket) produkálnak. Mindhárom paraméter a csillagok forgási sebességével függ össze, amely az égitestek öregedésével csökken.A Chandra segítségével kimutatták, hogy a WASP-18 nem bocsát ki röntgensugarakat és más csillagokkal összehasonlítva százszor kisebb az aktivitása, mint ez a korából következne.A kutatók szerint a masszív bolygó igen erős gravitációja által kiváltott árapályhatás károsíthatta a csillag mágneses mezejét, de hatással volt a napbelső legszélsőbb tartományában, az úgynevezett konvekciós zónában áramló forró gázokra is. A WASP-18 különösen sérülékeny, hiszen a csillagok többségéhez képest lényegesen keskenyebb konvekciós zónával rendelkezik, ezért esetében erősebben érvényesült az árapályhatás. Mint az asztrofizikusok rámutatnak, az árapályhatással hozható összefüggésbe a WASP-18 szokatlanul magas lítium-tartalma is, ami inkább a fiatal csillagokra jellemző. A csillagok korosodásával, a folyamatos konvekció eredményeként csökken a lítium mennyisége, amely "alászáll" és megsemmisül a magban zajló magfúziós reakciók eredményeként. Amennyiben viszont gyengülnek az anyagáramlási folyamatok, kevesebb lítium semmisül meg.
Megöregítette csillagát egy masszív bolygó
Masszív bolygók arra kényszeríthetik szülőcsillagukat, hogy koruknál jóval idősebb napként viselkedjen, egy ilyen furcsa párost észlelt az amerikai Chandra röntgencsillagászati műhold segítségével.
Olvastad már?
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Többet szexelnek a patkányok, irtózatos ütemű elszaporodásukhoz a felmelegedésnek is köze van
178 óra alatt 5 millió mérés eredménye: komolyabban kellene vennünk a mohát
A mesterséges intelligencia elkezdte elvenni a parkolóőrök munkáját
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.