"A mi Achiresünk nemcsak futni, ugrani is képes" - mondta Isikava Maszatosi, a Tokiói Egyetem professzora. A hagyományos kétlábú robotok - köztük például a Honda Aszimo nevű gépe - járni ugyan tudnak, futni azonban nem, egyensúlyuk megőrzéséhez csak a lábukat használják.Achiresnél a vizuális visszajelzés technológiája gondoskodik arról, hogy a robot pontosan úgy mozogjon, mint az ember, és közben ne essen el. Ez a képfeldolgozási rendszer teszi lehetővé, hogy amikor mozgás közben a robot előretolja a csípőjét, és így kibillen az egyensúlyából, a megfelelő pillanatban lendítse előre a másik lábat.Amíg a robot szalad, a beépített kamera másodpercenként 600 kép készítésével filmezi a mozgását, és jeleket küld róla az ízületeknek, melyek így mindig a döntő pillanatban kapcsolnak ki és be. A professzor szerint a találmányt az ipar tudná használni: vannak gyárak, ahol a futószalagokra rendezetlenül kerülnek fel a dolgok, és ezeket eddig emberi kezek rakták rendbe, ezt lehetne az új robottechnológiával elkerülni.
Videó: A japánok már a futó robotot is kifejlesztették
Futni és ugrani is tud a japán tudósok fejlesztette új, kétlábú robot, bár lábai csak 14 centiméter hosszúak. Óránként 4,2 kilométert tesz meg futva, ami az ember gyaloglótempójának felel meg.
Olvastad már?
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Többet szexelnek a patkányok, irtózatos ütemű elszaporodásukhoz a felmelegedésnek is köze van
178 óra alatt 5 millió mérés eredménye: komolyabban kellene vennünk a mohát
A mesterséges intelligencia elkezdte elvenni a parkolóőrök munkáját
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.