Az Edinburghi Egyetem tudóscsoportja szerint azoknál a bélrákban szenvedő pácienseknél, akiknek a vérében a legmagasabb volt a D-vitamin-szint, fele akkora volt a halálozás kockázata, mint a legalacsonyabb D-vitamin-szinttel rendelkezőknél.Az edinburghi kutatók tanulmánya az első, amely a természetes úton, a napozással, illetve a táplálkozással a szervezetbe kerülő D-vitamin-szint hatását vizsgálta a bélrákos emberek túlélési esélyeivel kapcsolatban - közölte szerdán az egyetem.A kutatók közel 1600, bélrákműtéten átesett páciens vérmintáit vizsgálták meg. A D-vitamin áldásos hatását leginkább a betegség második fázisában szenvedő pácienseknél tapasztalták, akiknek daganata nagy volt ugyan, de a rákos sejtek még nem terjedtek szét a szervezetben.A vizsgálat szerint a legnagyobb D-vitamin-szintű betegek háromnegyede az operációt követő ötödik év végén még életben volt, míg akiknek a vérében a legalacsonyabb D-vitamin szintet mérték, azoknak kevesebb mint kétharmada élt addig.Az eredmények azt mutatják, hogy a D-vitamin kapcsolatba hozható a rák túlélési esélyeinek javulásával, bár a kettő közötti összefüggés természete egyelőre nem tisztázott.A kutatók hangsúlyozták, hogy miközben eredményeik ígéretesek, azokat egy megfigyeléses vizsgálatból szűrték le. További alaposan előkészített, véletlenszerű klinikai kísérletekre van szükség annak megerősítésére, hogy a D-vitamin-pótlás hasznos-e a bélrákos páciensek túlélési esélyeinek javításában.A tanulmány a Journal of Clinical Oncology című tudományos folyóiratban jelent meg.
A D-vitamin segíthet a bélrák ellen
A magas D-vitamin-szint segíthet a bélrák túlélésében - ezt állapították meg az Edinburghi Egyetem tudósai kutatásaik alapján.
Olvastad már?
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Többet szexelnek a patkányok, irtózatos ütemű elszaporodásukhoz a felmelegedésnek is köze van
178 óra alatt 5 millió mérés eredménye: komolyabban kellene vennünk a mohát
A mesterséges intelligencia elkezdte elvenni a parkolóőrök munkáját
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.