A Journal of Adolescent Health című szaklap legutóbbi számában közzétett kutatás azt mutatta ki, hogy a Facebookon és a MySpace-en dohányzó vagy alkoholt fogyasztó barátaik fotóit nézegető tinédzserek hajlamosabbak maguk is inni vagy rágyújtani."Arra az eredményre jutottunk, hogy a serdülőket erősen befolyásolhatják barátaik közösségi oldalakon közzétett fotói. Tudomásunk szerint ez az első vizsgálat, amely analitikus módszerekkel tanulmányozta a közösségi portálokat azzal a céllal, hogy meghatározzuk, a serdülők online tevékenysége hogyan befolyásolja az alkoholfogyasztást és a dohányzást" - magyarázta Thomas Valente, a Dél-Kaliforniai Egyetem orvosi karának kutatója, a tanulmány szerzője.Valente és kutatócsoportja 1563 diák viselkedését tanulmányozta 2010 októbere és 2011 áprilisa között, mindannyian ugyanabba a középiskolába jártak.A kutatók felfedezték, hogy például a a közösségi hálón jelen lévő baráti kör nagysága nem befolyásolta az egészségre ártalmas szokások kialakulását. Ezzel szemben a "barátaikat" erősen illuminált állapotban vagy bulizás közben ábrázoló képek, úgy tűnik, alkoholfogyasztásra és cigarettázásra ösztönözték a serdülőket."Ez arra utal, hogy a barátok online viselkedése valószínűleg befolyásolja a kortársaik magatartását. Ha figyelembe vesszük, hogy a 12-17 éves amerikai gyerekek 95 százaléka mindennap felmegy a világhálóra, és 80 százalékuk a közösségi hálókat használja a kommunikációra, akkor ez a tényező igen fontos lehet" - hangsúlyozta a másik szerző, Grace Hung.
Ivásra sarkallhatja a tiniket a Facebook
A közösségi hálón közzétett fotók ártalmas szokásokra, ivásra és dohányzásra sarkallhatják a serdülőket - adta hírül egy kedden megjelent amerikai tanulmány.
Olvastad már?
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Többet szexelnek a patkányok, irtózatos ütemű elszaporodásukhoz a felmelegedésnek is köze van
178 óra alatt 5 millió mérés eredménye: komolyabban kellene vennünk a mohát
A mesterséges intelligencia elkezdte elvenni a parkolóőrök munkáját
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.