A Windows operációs rendszerrel a piacon egyeduralkodónak tekinthető Microsoft 2009-ben egyezett meg Brüsszellel arról, hogy a Windowshoz adott saját Internet Explorer böngészője mellett az EU-ban értékesített számítógépeken lehetővé teszi, hogy más böngészők közül is egyszerűen, néhány kattintással választani tudjanak az átlagfelhasználók is.
A választási lehetőséggel egy időben többen is találkozhattak, a Windows egy tucat böngésző telepítését kínálta fel. 2011 februárja óta valamilyen módon kikerült a Windows 7 operációs rendszerből ez a lehetőség, a számítások szerint 28 millió Windows-telepítő felhasználó esett el így az egyszerű választás lehetőségétől. (A történet úgy kerek, ha hozzátesszük: némi számítástechnikai tudással bárki bármikor bármilyen böngészőt telepíthet windowsos számítógépére.) A Microsoft technikai hibára hivatkozott, és bocsánatot kért.
Az uniós versenyjogi szabályok szerint a bizottság a korábban tett versenyjogi vállalást megszegő vállalatokra éves forgalmuk 10 százalékára rúgó büntetést szabhat ki. Neelie Kroes, az Európai Bizottság digitális politikáért felelős tagja a Twitteren jelentette be: ezért a “kis technikai hibáért”, egészen pontosan a 2009-ben kötött megállapodás megszegése miatt 561 millió eurós büntetést szabtak ki a Microsoftra.
167 milliárdra büntette az EU a Microsoftot a böngészők miatt
Hatalmas, 561 millió eurós, több mint 167 milliárd forintnak megfelelő büntetést szabott ki az Európai Bizottság a Microsoftra, amiért a vállalat a szabad böngészőválasztási megállapodást megszegve nem kínálta fel az Internet Exploreren kívüli böngészők telepítésének lehetőségét.
Olvastad már?
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Többet szexelnek a patkányok, irtózatos ütemű elszaporodásukhoz a felmelegedésnek is köze van
178 óra alatt 5 millió mérés eredménye: komolyabban kellene vennünk a mohát
A mesterséges intelligencia elkezdte elvenni a parkolóőrök munkáját
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.