A Science tudományos magazin legfrissebb számában ismertették eredményeiket a Kaliforniai Egyetem davisi intézményének biokémikusai, akik Ann Powell vezetésével rábukkantak a genetikai kapcsolóra, amely a cukrok termelődéséért felel a paradicsomon belül.A kutatók két fehérjét vizsgáltak, úgynevezett transzkripciós faktorokat (GLK1 és GLK2), amelyek azt ellenőrzik, hogy a növényben valóban termelődjenek a DNS-ében lévő gének által kódolt kloroplasztok. A növényi sejtekben lévő kloroplasztok teszik lehetővé, hogy a napsugarak hatására a paradicsomban cukrok és más, például a színért felelős vegyületek keletkezzenek.A szupermarketekből ismert nagyüzemi paradicsomfajtákat úgy termesztették, hogy sokáig megőrizzék keménységüket, és egyszerre érjenek be. Ezt azzal tudták elérni a szelekció során, hogy az érési folyamat elején egyből halványzölddé váló, a sötétzöld állapotot kihagyó növényeket vitték tovább a termesztésben.flickr.com/dynetMint a mostani tanulmányból kiderült, éppen a sötétzöld paradicsomban fejeződik ki természetes módon a GLK2 gén, amely lehetővé teszi a hatékonyabb fotoszintézist. Így az érés elején sötétzöld paradicsomban termelődik több kloroplaszt, segítségével pedig több cukor és más, a növény ízét vagy színét befolyásoló vegyületek. A bolti fajták létrehozása közben kikapcsolódott ez a gén, ezért lettek olyanok, amilyennek ismerjük.A kutatók szerint a jobb íz kialakulásáért felelős gének megismerése lehetővé teszi, hogy a termesztők a jövőben a nagyüzemi paradicsomfajták ízét javítsák.
Ezért nem olyan finomak a szupermarketes paradicsomok
Amerikai növénykutatók rájöttek, hogy miért kevésbé édes a szupermarketek hosszan elálló, egyöntetűen piros paradicsoma, mint a kertekben termesztett.
Olvastad már?
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Többet szexelnek a patkányok, irtózatos ütemű elszaporodásukhoz a felmelegedésnek is köze van
178 óra alatt 5 millió mérés eredménye: komolyabban kellene vennünk a mohát
A mesterséges intelligencia elkezdte elvenni a parkolóőrök munkáját
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.