A JoyceWays (Joyce útjai) elnevezésű alkalmazás egy 2009-ben indult szemináriumi projektből nőtte ki magát, amelyet az ír származású angolirodalom-professzor, Joe Nugent szárnyai alatt végeztek a Boston College hallgatói. Az egyetem illetékeseinek reményei szerint a 2,99 euróért (885 forint) kínált fejlesztés már a hét végén elérhető lesz az iTunes online áruházban. Nugent szerint az alkalmazás az ír író mesterművére támaszkodva nyújt interaktív kalandtúrát a felhasználóknak, akik belekóstolhatnak a századfordulós Dublin ízeibe, illataiba és hangjaiba. Az érdeklődők végighaladhatnak az Ulysses című regény szereplői által bejárt utakon, és felfedezhetik maguknak - a 15 Joyce novellából álló - A dublini emberek (Dubliners) című irodalmi műben szereplő helyeket is. "A dolog lényege, hogy az emberek az adott helyszíneken megpróbálhatják beleképzelni magukat az 1904-es év hangulatába" - mondta el a professzor csütörtökön egy telefonos interjúban, miközben diákjaival a dublini James Joyce Központban mutatták be közös fejlesztésüket. Az 1922-ben megjelent Ulysses című regény a főszereplő, Leopold Bloom egy dublini napját követi végig, az úgynevezett tudatfolyam írói technikát alkalmazva, amelynek köszönhetően az olvasók bepillantást nyerhetnek a karakterek fejébe. Nugent reményei szerint az alkalmazás már szombaton - június 16-án - a virtuális boltok polcaira kerülhet: azon a napon, amelyen 1904-ben a regény játszódik, és amelyet a Joyce-rajongók világszerte Bloom napjaként (Bloomsday) ünnepelnek. Tekintettel arra, hogy a regény főszereplője hirdetési ügynök, a Boston College hallgatói számos olyan korabeli reklámmal gazdagították az alkalmazást, amelyeket archívumokból és a várost megörökítő régi fényképekről gyűjtöttek össze. A felhasználók térképek, fotók és videók révén fedezhetik fel maguknak a régi Dublint. A különleges kalandot a BBC műsorvezetőjének, Frank Delaneynek a narrációja teszi még izgalmasabbá. Nugent szerint az alkalmazás néhány bevett turistalátványosságot is felsorakoztat, egyebek között a Liffey folyó menti sétára, az Ír Nemzeti Könyvtárba, az Ír Nemzeti Múzeumba, a Dublini Kastélyba és a Joyce karakterei által is felkeresett pubokba invitálva a felhasználókat.
James Joyce írásai alapján készült egy új app
Az irodalom és a modern technológia találkozásából megszületett különleges mobiltelefon-alkalmazással rukkoltak elő a Boston College diákjai: az új fejlesztés James Joyce Ulysses című regényére támaszkodva kalauzolja végig a felhasználókat a századforduló Dublinján.
Olvastad már?
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Többet szexelnek a patkányok, irtózatos ütemű elszaporodásukhoz a felmelegedésnek is köze van
178 óra alatt 5 millió mérés eredménye: komolyabban kellene vennünk a mohát
A mesterséges intelligencia elkezdte elvenni a parkolóőrök munkáját
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.