Habarics Béla, a Hortobágyi Nemzeti Park igazgatóságához tartozó Nyírség-Szatmár-Bereg természetvédelmi tájegység vezetője elmondta csütörtökön az MTI-nek, hogy a Kisvárda és Kékcse közötti mintegy húszhektáros területen - amelynek kétharmada vált az április 23-ai tűz martalékává - a természetvédelmi őrszolgálat tagjai ismét látnak kanalas, vörös, szürke és törpe gémet, kis- és nagykócsagot, bakcsót, valamint bölömbikát.Bár a tűz a nagykócsag költőtelepét szinte teljesen megsemmisítette, a kis részen megmaradt nádasba visszatért néhány, onnan a lángok elől elmenekült madár, és költeni kezdett. A szintén nádasban fészkelő vörös- és szürke gém közül is visszament több pár a területre, és láttak bölömbikát is.A tűz a szürke gémek lakóhelyét kisebb mértékben érintette, így ott az újraépített fészkekben már nagyok a fiókák. A kiskócsag-, a kanalasgém- és a bakcsótelepnek csak a szélén pusztítottak a lángok, a zömmel megmaradt költőhelyeken zavartalanul fészkelnek újra a nagy értékű madarak.A tűz előtt a Kisvárda külterületén lévő nádasban 170-260 pár védett és fokozottan védett madár fészkelt. A legnagyobb természetvédelmi értékű - egyedenként 500 ezer forintot érő - kanalas gémből 15-20 pár élhetett a területen. A természetvédelmi őrök megfigyelése szerint fészkelt ott 60-70 pár nagy kócsag, 50-60 pár bakcsó, 45-50 pár vörös gém, 30 pár szürke gém, 20 pár kis kócsag, 5 pár törpe gém és 3 bölömbikapár is. Ezeknek a madaraknak a természetvédelmi értéke 100 és 250 ezer forint egyedenként, ami a tojásukra és a fészkükre is vonatkozik.A szakemberek szerint a visszatért madarakhoz a jövő évi költési időszakban újabbak csatlakozhatnak, és remélhetőleg rövid idő alatt ismét annyian élnek majd a területen, mint a tűz előtt.
Benépesült madarakkal a tavasszal leégett kisvárdai nádas
Visszatért a leégett kisvárdai nádasba a korábban ott fészkelő védett madarak egy része, és fiókákat is költöttek, költenek az újraéledő területen.
Olvastad már?
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Többet szexelnek a patkányok, irtózatos ütemű elszaporodásukhoz a felmelegedésnek is köze van
178 óra alatt 5 millió mérés eredménye: komolyabban kellene vennünk a mohát
A mesterséges intelligencia elkezdte elvenni a parkolóőrök munkáját
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.