Az SXDF-NB 1006-2 katalógusjelű galaxis 12,91 milliárd fényévnyire van, vagyis a világegyetem hajnalán keletkezett, és valamivel idősebb, mint a tavaly felfedezett és legkorábbinak kikiáltott GH-108036 katalógusjelű csillagváros - olvasható PhysOrg tudományos hírportálon.A feltételezések szerint a világegyetem 13,7 milliárd éve, az ősrobbanás során keletkezett. E tűzgolyó extrém magas hőmérséklete és sűrűsége hirtelen lecsökkent, ahogy térfogata tágult. A főleg protonokból és elektronokból álló forró plazma körülbelül 380 ezer évvel az ősrobbanás után semleges hidrogénatomokká állt össze, ez volt a kozmikus "sötétség kora", amikor még nem voltak "fényforrások", egyetlen csillag sem létezett. A "sötétség korával" kezdődően a semleges gáz hőmérséklete folyamatosan hűlt, ám sűrűsége változó volt, "összecsomósodott". Az ősrobbanás után 200-500 millió évvel a semleges hidrogéncsomókat saját gravitációjuk összehúzta, s megszülettek az első csillagok és galaxisok. A csillagok első nemzedékének sugárzása hevítette fel és újraionizálta a környező területben lévő gázokat. Végső soron a reionizáció folyamata az egész világegyetemre kiterjedt, ez volt a kozmikus hajnal időszaka.A japán kutatók Sibuja Takatosi vezetésével a hawaii Mauna Kea vulkánon üzemelő Subaru és a Keck teleszkópok segítségével figyeltek meg igen távoli és halovány galaxisokat. Olyan galaxisokat kerestek, amelyek úgynevezett vöröseltolódása 7-nél nagyobb volt. (Vöröseltolódásnak hívják az elektromágneses hullámok hullámhosszának a kibocsátott hullámhosszhoz viszonyított megnövekedését. A jelenségnek a csillagászat és az asztrofizika területén fontos szerepe van, mivel a távoli galaxisok színképe a vörös felé tolódik: minél nagyobb a vöröeltolódás, annál távolabb van és idősebb a megfigyelt objektum.)Az SXDF-NB 1006-2 katalógusjelű galaxis esetében a vöröseltolódás megközelítette a 7,3-as értéket. A kutatók azt is felfedezték, hogy 12,91 milliárd éve a nem ionizált hidrogén aránya elérte a 80 százalékot, vagyis lényegesen magasabb volt, mint napjainkban.A japán kutatók hangsúlyozták: ezek a megfigyelések segítenek megérteni a korai univerzum "sötét korszakának" a természetét és azt a folyamatot, amelynek végeredményeként megszületett a csillagok első nemzedéke.
Felfedezték az eddigi legtávolabbi galaxist
Az eddigi legtávolabbi galaxist fedezték fel japán csillagászok, akik a The Astrophysical Journal legújabb számában jelentették meg tanulmányukat.
Olvastad már?
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Többet szexelnek a patkányok, irtózatos ütemű elszaporodásukhoz a felmelegedésnek is köze van
178 óra alatt 5 millió mérés eredménye: komolyabban kellene vennünk a mohát
A mesterséges intelligencia elkezdte elvenni a parkolóőrök munkáját
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.