A leletről az Utah állambeli geológiai szolgálat szakemberei a Public Library Science című folyóiratban számoltak be. A paleontológusok szerint egy raptor (dromaesaurus) fosszíliái kerültek elő. Prérifarkas nagyságú hüllőről van szó, erre utal a Yurgovuchia doellingi elnevezés is. Yurgovuch ugyanis az ute indiánok nyelvén prérifarkast jelent, a doellingit pedig Helmut Doelling paleontológus tiszteletére kapta a dinoszaurusz. Nagy valószínűséggel a sokkal nagyobb testméretű Utahraptor őséről van szó.A raptorok a ragadozó dinoszauruszok igen kiterjedt családját alkották, amelyeket merev farok, valamint a hátsó lábaik második ujján "ékeskedő" hatalmas, görbe karom jellemzett. Akadt közöttük egészen apró, akkora, mint egy poszáta, És medve méretű is, egyesek testét pedig tollak fedték, bár a paleontológusok szerint aligha voltak képesek repülni.A lelőhelyen két más, ismeretlen dinoszauruszfajtól származható egyed csontjait is felfedezték, de a fosszíliák további elemzést igényelnek. A paleontológusok jelenleg egy harmadik, egy hosszú nyakú őshüllő maradványait tárják fel, ez szintén egy eddig ismeretlen faj képviselője lehet.
Új dinót találtak Utah-ban
A ragadozó dinoszauruszok eddig ismeretlen nemét fedezték fel az Egyesült Államokban, Salt Lake Citytől 370 kilométerre délkeletre, az Arches Nemzeti Park közelében, a fosszíliák korát 120-130 millió évesre becsülik.
Olvastad már?
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Többet szexelnek a patkányok, irtózatos ütemű elszaporodásukhoz a felmelegedésnek is köze van
178 óra alatt 5 millió mérés eredménye: komolyabban kellene vennünk a mohát
A mesterséges intelligencia elkezdte elvenni a parkolóőrök munkáját
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.