Az aszteroidák óránkénti 80 ezer kilométeres sebességgel keringenek a Nap körül, parányi tömegük miatt gyakorlatilag nincs gravitációjuk, így meglehetősen nehéz feladat az űrsziklákon való landolás - olvasható a The Daily Telegraph online kiadásában.A küldetés során 4,8 millió kilométerre lévő aszteroidára küldenék az asztronautákat. A projekt elsődleges célja, hogy többet megtudjanak ezekről az égitestekről, amelyek a Naprendszer korai szakaszából származnak, így a minták vegyelemzésével évmilliárdokkal "lapozhatnak vissza" a történelemben. Ugyanakkor ezek az égi objektumok nagyon közel kerülhetnek a Földhöz. A NASA jelenleg több mint 400 olyan aszteroidát figyel meg rendszeresen, amelyek potenciális veszélyt jelenthetnek bolygónk számára. Többségük nem jelent komoly gondot, de az idén a tudósok felfigyeltek egy 140 méter átmérőjű aszteroidára, amely 2040-ben elég közel kerül a Földhöz, hogy összeütközzön bolygónkkal. A NASA szerint a küldetés segít felkészülni egy ilyen veszély elhárítására is.NASA/ESAA program első lépéseként, amelyről a május 20-25-e között sorra kerülő Japán Földtudományi Szövetség közgyűlésén számolnak be, 2016-ban egy aszteroidára ember nélküli űrhajót küldenek, amelynek "robotkarjai" mintákat gyűjtenek a kisbolygó felszínéről. A 2020-as évek végén pedig következhet az emberes küldetés, amelynek során az asztronauták akár 30 napot is eltölthetnek egy kisbolygó felszínén.Hat asztronauta, köztük az Európai Űrügynökség (ESA) képviseletében Tim Peake őrnagy, a brit hadsereg volt helikopterberepülő pilótája júniusban kezdi meg a felkészülést. Ennek során megtanulják, hogy hogyan működtessék a járműveket, hajtsák végre a sétát a kisbolygó felszínén, vagy a mintagyűjtést.A felkészülés során az asztronauták 12 napot töltenek 20 méteres mélységben egy víz alatti bázison Florida partjainál. Egy 13 méter hosszú és 6 méter széles kapszulában élnek majd, de "űrsétákat" is tesznek a tengerfenéken és olyan járműveket irányítanak, amelyekhez hasonlatosakat alkalmaznak majd az aszteroida felszínén.
A 2020-as években a NASA kisbolygókra akar leszállni
A NASA megkezdte asztronauták felkészítését egy kisbolygón való leszállásra, a küldetést a 2020-as évek végére tervezik.
Olvastad már?
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Többet szexelnek a patkányok, irtózatos ütemű elszaporodásukhoz a felmelegedésnek is köze van
178 óra alatt 5 millió mérés eredménye: komolyabban kellene vennünk a mohát
A mesterséges intelligencia elkezdte elvenni a parkolóőrök munkáját
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.