Saját, házon belül fejlesztett térképszolgáltatás lesz a várhatóan az Apple júniusi fejlesztői konferenciáján bemutatkozó iOS 6 egyik legnagyobb újdonsága - állítja megbízható forrásokra hivatkozva a 9to5Mac. A Google térképei helyett sajátokat használó megoldás állítólag hasonló felületet kap majd az iOS-ben most is elérhetőhöz, de az alkalmazás “letisztultabb, gyorsabb és megbízhatóbb” lehet.
A fejlesztéshez az Apple korábban már bevásárolt: a Placebase és a Poly9 mellett megvették a C3 Technologies nevű céget is, melynek technológiája jelentheti majd az iOS Maps leglátványosabb elemét. A svéd cég rakéták célzótechnológiájára építve fejlesztette ki megoldását, amit a kiszivárgott információk szerint az Apple már az iOS következő verzijába beépíthet. A 3D-s megoldást a felhasználók egy tapintással előhozhatják majd, az eredmény pedig hasonlóan fog kinézni, mint a technológiát bemutató alábbi videón.
Látványos térkép kerülhet az iPhone-ba (videó)
Az iPhone-okon és iPadeken futó iOS operációs rendszer új, hatos verziójában a Google Maps használata helyett már saját térképekkel dolgozhat az Apple.
Olvastad már?
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Többet szexelnek a patkányok, irtózatos ütemű elszaporodásukhoz a felmelegedésnek is köze van
178 óra alatt 5 millió mérés eredménye: komolyabban kellene vennünk a mohát
A mesterséges intelligencia elkezdte elvenni a parkolóőrök munkáját
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.