A Koppenhágai és a Cambridge-i Egyetem munkatársai szerint az összes emlősfaj mintegy negyedét kitevő veszélyeztetett fajok élőhelyének és eloszlásának feltérképezése elengedhetetlen a biológiai sokszínűség megóvásához. Ebben segíthetnek közvetítőként a vérrel táplálkozó piócák.Különösen a nehezen elérhető területeken, például a sűrű trópusi őserdőkben jöhet jól a DNS-elemzésen alapuló módszer, amelyet a dán és brit kutatók a Current Biology című szakfolyóiratban ismertettek.Vizsgálataikban először azt derítették ki, hogy a pióca által megtámadott emlős állat vére mennyi ideig marad a gyűrűsféreg emésztőrendszerében. Kiderült, hogy akár négy hónap elteltével is található azonosításra alkalmas emlős-DNS a vérszívóban.Ezt követően a vietnámi dzsungelben összegyűjtöttek 25 piócát, és elemezték a bennük talált mintákat. A DNS-vizsgálat hat különböző emlősfaj jelenlétét bizonyította. Ezek közül az egyik fajt, az annami üreginyulat (Nesolagus timminsi) 1996-ban írták le először a környéken, ám azóta nem bukkantak rá újra.A kutatók szerint a piócás technika nagy előnye olcsósága mellett az is, hogy könnyű betanítani rá a környéken élő embereket, és rengeteg fontos, egyúttal pontos információ nyerhető vele egy-egy régió biodiverzitásáról.
A piócákban lévő vérből vizsgálhatják a ritka állatokat
Még négy hónappal azután is, hogy egy ritka emlős véréből táplálkoztak, hordozhatják magukban a piócák az így megszerzett DNS-t, amelynek elemzése segítheti a veszélyeztetett állatfajok felkutatását.
Olvastad már?
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Többet szexelnek a patkányok, irtózatos ütemű elszaporodásukhoz a felmelegedésnek is köze van
178 óra alatt 5 millió mérés eredménye: komolyabban kellene vennünk a mohát
A mesterséges intelligencia elkezdte elvenni a parkolóőrök munkáját
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.