Bár állattani szempontból Európa a leginkább ismert földrész, még mindig lehet új fajokat, akár emlősöket is találni – mondta Németh Attila, az Eötvös Loránd Tudományegyetem munkatársa a délvidéki földikutyák megmentése érdekében indított programot bemutató hétfői sajtótájékoztatón.A világon mintegy hetven földikutyafaj él, e rágcsálók a Kárpát-medencében is őshonosak. Kétszáz évvel ezelőtt előfordultak földikutyák Sopronban, a Balaton-környékén, és a Magyar Természettudományi Múzeumban őriznek egy preparált példányt, melyet 1850-ben a Pesten, a mai Andrássy út helyén fogtak. Mára természetes élőhelyük a korábbi 2 százalékára csökkent, elsősorban a gyepek feltörése, a nagyüzemi táblás mezőgazdaság elterjedése miatt.Az 1970-es évekig a szakemberek nem tudtak róla, hogy az Alföld déli részén, a Szabadkától északra elterülő térségben, Ásotthalom és Kelebia határában is élnek földikutyák. A 2005 óta folyó kutatások azonban bebizonyították, a földikutyák öt genetikailag is elkülöníthető – egymással szaporodni képtelen - faja fordul elő a Kárpát-medencében, ezek legritkábbika a délvidéki földikutya – közölte a szakember.MTI / Kelemen Zoltán GergelyAz, hogy az emberek viszonylag keveset tudnak a földikutyákról, elsősorban az állat életmódjának köszönhető, az egyedek lényegében egész életüket a föld alatt töltik akár százméteres hosszúságú járatrendszereikben. A járatokat szemfogaikkal és ék alakú fejükkel ássák, a 200 grammos testtömegű állat egy-egy mozdulatával - a számítások szerint - képes akár hat kilogramm földet is megmozgatni. A négy méter mélységbe lenyúló járatrendszer jó elkülöníthető részekre tagolódik: a földikutyának van éléskamrája, fészekkamrája, és külön üreget használ illemhelyként is, melyet, ha megtelik, elzár.A Kárpát-medencében honos földikutyák gyökerekkel táplálkoznak, ezeket tavasszal és ősszel gyűjtik össze, és halmozzák fel üregeikben. A zord téli időszak és a nyári hőség alatt meghúzzák magukat a mélyebben található üregekben és a tartalékot fogyasztják. Az állatok a szaporodási időszakot leszámítva magányosan élnek, járatrendszereiket pedig csak rendkívüli helyzetben hagyják el, így különösebb veszély – az embert leszámítva – nem fenyegeti őket.MTI / Kelemen Zoltán GergelyE rágcsálók szélsőségesen alkalmazkodtak a földalatti életmódhoz, szemeik csupán gombostűfejnyiek, a szőr alatt találhatók, nincs külső fülkagylójuk sem. Tájékozódáshoz és az egymással történő kommunikációhoz a járatok falának kopogtatását használják, ám ezt olyan hatékonyan, hogy ásás közben fel tudják mérni, ha valamilyen akadály kerül elébük, és még azt is képesek eldönteni, át tudnak-e rajta hatolni vagy érdemesebb azt kikerülni.A délvidéki földikutyák két egymástól elkülönült populációja ismert, a nagyobbik mintegy kétszáz egyedet számláló Csongrád és Bács-Kiskun megye határán él, a másik Újvidék közelében, a Tarcal-hegység (Fruska Gora) keleti lábainál, itt azonban száznál is kevesebb példány található.A most induló – a Zöld Forrás pályázat által támogatott – program célja, a délvidéki földikutyák vizsgálata, megismertetése a szélesebb közvéleménnyel, illetve a jelenlegi csupán 16 hektáros élőhelyük megőrzése, lehetőség szerint bővítése.MTI / Kelemen Zoltán Gergely
Fotók: a Délvidéken még él Európa egyik legritkább állata
Természetvédelmi program indult Európa egyik legveszélyeztetettebb emlősfaja, a délvidéki földikutya (Nannospalax (leucodon) montanosyrmiensis) megmentése érdekében.
Olvastad már?
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Többet szexelnek a patkányok, irtózatos ütemű elszaporodásukhoz a felmelegedésnek is köze van
178 óra alatt 5 millió mérés eredménye: komolyabban kellene vennünk a mohát
A mesterséges intelligencia elkezdte elvenni a parkolóőrök munkáját
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.