A Zambiában élő Thornicroft zsiráfok kutatása alátámasztotta, hogy a barna foltok a korral sötétednek.Fred Bercovitch, a Kyotói Egyetem professzora a Zambiában az 1970-es évek óta vadőrként dolgozó Phil Berryvel társult, aki több mint három évtizeden át készített feljegyzéseket a zsiráfok színváltozásáról. Az adatokból nyert eredményeket a Journal of Zoology című szaklapban publikálták a BBC hírportáljának ismertetése szerint.A zsiráf (Giraffa camelopardalis) összes alfajáról ismert, hogy a hímek szőrszíne a korral sötétedik, a változásokat azonban eddig nem tudták időhöz kötni. A mostani kutatás fő eredménye, hogy a szőrszín módosulásához pontos kort tudnak hozzárendelni.A hímek színe először hét-nyolc éves korukban kezd el változni, majd barna foltjaik két éven belül teljesen befeketednek. A sötétedés idejéből arra következtetett Bercovitch, hogy az az ivarérettség elérésével és az ezzel párhuzamos tesztoszteronszint-emelkedéssel hozható összefüggésbe. A zsiráfhímek ugyanis átlagosan tíz éves korban válnak ivaréretté.A Thornicroft zsiráf kizárólag Zambia keleti részén, a Luangwa völgyben él, és egyike a kilenc elfogadott zsiráfalfajnak, amelyeket mintázatuk alapján különítenek el.
Idővel besötétedik a zsiráfok szőre
A hím zsiráfok kora meghatározható a szőrszínük alapján - derült ki több mint három évtized adatainak elemzéséből.
Olvastad már?
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Többet szexelnek a patkányok, irtózatos ütemű elszaporodásukhoz a felmelegedésnek is köze van
178 óra alatt 5 millió mérés eredménye: komolyabban kellene vennünk a mohát
A mesterséges intelligencia elkezdte elvenni a parkolóőrök munkáját
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.