A Kükládok szigetcsoporthoz tartozó aprócska, 5 kilométer hosszú és 1 kilométer széles Déloszt szent helyként tartották számon még mielőtt a görög mitológia oda helyezte volna Apollón és Artemisz szülőhelyét. A sziget a Kr.e. 478-ban alapított déloszi szövetség tagjainak találkozóhelye volt.A déloszi színház azon kevés ókori teátrumok közé tartozott, amelyet teljes egészében márványból építették. A munkálatok Kr.e. 314-ben kezdődtek és Kr.e. 250 táján értek végett, a színház 6500 néző befogadására volt alkalmas. Az előadások Kr.e. 88 után szűntek meg, amikor Mithridatész pontoszi király kifosztotta a szigetet.A helyreállítási terveket Konsztantinosz Zampasz mérnök ismertette, aki szerint mindenekelőtt katalogizálják és egybegyűjtik a szerteszét heverő építészeti elemeket, majd elvégzik a szükséges állagmegóvási munkálatokat. A végső cél helyreállítani a színházat eredeti szépségében. A munkálatok összköltségét 1,5 millió euróra - mintegy 435 millió forintra - becsülik. A központi régészeti tanács reményei szerint a Déloszt évente felkereső sok ezer turista a színházat is beiktatja programjába. Nem kizárt, hogy a helyreállítás után kisebb, legfeljebb 200 nézőt befogadó rendezvényeket is tartanak a teátrumban. Mint Konsztantinosz Zampasz kiemelte, a munkálatok során nem használnak fel új márványt.
Ókori görög színházat restaurálnak Déloszon
Restaurálják az ókori déloszi színházat - jelentette be a görög kulturális és idegenforgalmi minisztériumhoz tartozó központi régészeti tanács.
Olvastad már?
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Többet szexelnek a patkányok, irtózatos ütemű elszaporodásukhoz a felmelegedésnek is köze van
178 óra alatt 5 millió mérés eredménye: komolyabban kellene vennünk a mohát
A mesterséges intelligencia elkezdte elvenni a parkolóőrök munkáját
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.